Két újítás jön, az egyik funkció természetesen már egy jó ideje megtalálható az androidos telefonokban.

Az Apple legújabb telefonjai 120 Hz-es kijelzővel jöhetnek idén ősszel, ez persze nem akkora durranás, mivel már nagyon sok közép -és felső kategóriás androidos készülék tudja ezt a funkciót. A másik kijelzőt érintő hír már egy fokkal érdekesebb, a hírek ugyanis arról szólnak, hogy az iPhone 13 kijelzője "always on" lesz, vagyis mindig be lesz kapcsolva.

Az Apple egy ideje már sikerrel alkalmazza ezt a technológiát az Apple Watch ötös és hatos szériájában.

A források szerint az Apple nem engedi majd ezt a funkciót alakítani, tehát az idő, akkumulátor és a megjelenő értesítések mindig meg fognak jelenni a kijelzőn. Azt persze továbbra is mi szabhatjuk meg, hogy milyen értesítések jelenjenek meg és mik nem.

Az iPhone-unk így lényegében soha nem fog aludni, vagyis nem lesz olyan érzetünk, mintha a kijelzőnk egy fekete tükör lenne (innen kapta egyébként a nevét a brit Black Mirror című sorozat).

Mashable; kiemelt kép: EVERYTHINGAPPLEPRO/YOUTUBE

Ez is érdekelhet:

Igáslovak az égen: a DC–9-től a Boeing 717-ig

Ahogy nőtt az amerikai belföldi légi forgalom a hatvanas években, úgy nőtt az igény is egy kisebb hatótávolságú, gyors fordulóidejű gépre. Megcsinálták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés