Mondjuk az elgondolkodtató, mennyire lehetett jó fej az apuka, ha a kölyök arra kényszerült, hogy kartonpapírból vagdosson magának Nintendo Switchet meg számítógépet, de ezt most hagyjuk.

Nem, mégse hagyjuk, mert lehet, hogy gonosz dolog, de azért elég jót röhögtünk rajta. Szóval ilyenekkel játszott szerencsétlen gyerek:

Aztán egy nap a Mohikan nevű felhasználó (azaz az apuka) észrevette, hogy az ügyes kezű gyerek kartondobozból csinált magának Nintendo Switchet, aminek az élvezeti értéke nem túl magas, de mivel szépen ki is színezte, tényleg nagyjából úgy nézett ki, mint a Nintendo új kézikonzolja.

A legtöbb szülő ilyenkor talán azt mondaná, hogy "jó, így legalább már nem kell venni", de nem Mohikan, aki ezután tényleg vett egy valódi Nintendo Switchet, majd megvárta, amíg a gyerek elmegy fürdeni, és a konzolt szépen beburkolta a kartonból kivágott Nintendóval.

"Kíváncsi vagyok, mikor veszi észre" - írta a Twitterre. Sajna videó nem készült róla, de az egy órával később posztol kép arról árulkodik, hogy nem telt túl sok időbe, mire a gyereknek leesett, hogy csoda történt.

A helyében sürgősen beszereznénk még néhány tonna kartonpapírt, és nekiállnánk kivagdosni a Lamborghini Aventadorunkat, hátha...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés