A finnek úgy döntöttek: ideje megépíteni a világ első állandó atomhulladék-tárolóját.

Legalább a következő százezer évig biztonságosan tárolná a kiégett urán fűtőelemeket a finnországi Onkalo („mély kút”) nukleárishulladék-tároló, amelyet 2024-ben terveznek átadni. A helyszín egy kis sziget az ország délnyugati szegletében, az alig tízezres Eurajoki városka mellett.

Finnországban elfogadóbbak az atomenergiával, mint általában Európában: a mindössze 5,5 millió lakosú országot kevés erőmű is el tudja látni árammal, ami csökkenti a kockázatokat is. A szakértők úgy látják, az Onkalo-projekt sikere „tükrözi Finnország egyedülálló politikai és kulturális viszonyait: erős az intézményekbe vetett bizalom, elkötelezett a közösség, az ipari, politikai és gazdasági erők egyensúlyban vannak”.

Az alacsony népsűrűség és a hosszú tengerpart idilli körülményeket kínál mind a reaktoroknak, mind a világ első állandó nukleárishulladék-tárolójának.

A pontos helyszín Olkiluoto szigete, ahol éppen csak annyian vannak, ahányan a rendszer működtetéséhez kellenek.

„Eurajokiban szinte mindenkinek van rokona vagy barátja, aki dolgozott már a helyi atomerőműben, így nem idegen számukra a tevékenységünk” – magyarázta a Science magazinnak a nukleáris hulladéklerakó telepet megtervező és kivitelező Posiva cég egyik középvezetője, Janne Mokka.

A jelenlegi erőmű három reaktora Eurajokiban – Fotó: Hannu Huovila / TVO / Wikipedia CC BY 3.0

A Botteni-öbölben található Olkiluoto jelenleg két atomreaktornak ad otthont, a harmadik pedig éppen épül – együttesen Finnország teljes áramigényének 40 százalékát fedezik majd. Logikus tehát építeni egy nukleáris hulladéklerakót is, de ehhez közmegegyezés kellett az állandó tárolóról.

A folyamat évtizedekig tartott, még 1990-ben indult, a helyszín felkutatásával. Olkiluoto a forralóvizes reaktorok (Boiling Water Reactor, BWR) természetes otthona, mert ezekhez biztonsági okokból folyamatosan áramoltatni kell a hideg vizet. Bár a nukleáris hulladéknak ellensége a víz, az Onkalót mélyen beássák majd az alapkőzetben lévő sajátos, csaknem vízzáró formába.

Munkás a mélyben – Fotó: Antti Yrjonen / NurPhoto via Getty-Images

Ennek a természetes vízzáró sziklának a közepébe – a lehető legtávolabb két törésvonaltól – fúrják majd a hulladéktárolót. Még a földalatti kőzetbe is befúrnak majd, ám a tényleges atomhulladék-tárolásról csak azután döntenek, miután ellenőrizték, hogy vannak-e apró repedések a sűrű alapkőzetben. Ahol vannak, azokat a helyeket nem használják majd.

Amikor a használt fűtőelemek megérkeznek, először öntöttvas hordókba teszik, majd csekély reakcióképességű argongázzal kezelik, aztán mindezt réz hordókba pakolják és lezárják.

Az igazi aggodalmakat a korrózió okozza, de a réz lassan korrodál, és elvileg maga a víz megoldja a kérdést: a Posiva szakemberei szerint mire bármennyi víz eljut a nukleáris hulladék lezárt rézhordóiba, az összes oldott oxigént felemésztik a kémiai vagy mikrobiális reakciók, kevésbé reakcióképessé téve azt.

Épül az Onkalo – Fotó: Antti Yrjonen / NurPhoto via Getty-Images

„Finnországban nagyon magas a tudomány és a hatóságok iránti bizalom. Ha a nemzeti hatóság biztonságosnak nyilvánítja a tárolót, akkor nem aggódnak miatta – mondta Matti Kojo politológus. – Ugyanez a projekt jó eséllyel bukásra lenne ítélve más országban, ahol ez a bizalom alacsonyabb szinten mozog.”

A hulladékot mintegy 100 alagúton át temetik majd el, 430 méterrel a talajszint alatt. Az Onkalón belül többféle módszerrel is igyekeznek megakadályozni, hogy a víz elérje a hordókat.

Ez is érdekelhet:

A fukusimai atomerőmű-baleset helyszínén valami nagyon furcsa dolog történik a fenyőkkel

Finoman szólva sem szokványos növekedési mintákat vettek fel.

Biotemetőt terveztek Barcelonában

Barcelonában biológiailag lebomló temetőt terveztek, ami az élet körforgását is megidézi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés