Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Ez sokkal rövidebb idő, mint gondolták.

A Napot és a Naprendszert alkotó anyag egy nagy gáz- és porfelhő összeomlásából származik. Más csillagrendszereket megfigyelve, amelyek a Naprendszerhez hasonlóan keletkeztek, a csillagászok úgy becsülik, hogy körülbelül 1-2 millió évbe telik egy felhő összeomlása és a magfúzió beindulása egy csillag belsejében.

Az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium (LLNL) kutatói meteoritokon talált molibdén izotópjainak vizsgálata után viszont arra jutottak, hogy

Egyébként ez az első tanulmány, amely a Naprendszert illetően számokkal szolgál, korábban ugyanis nem igazán ismertük Naprendszerünk keletkezésének időkeretét. A laboratórium űrkémikusa, Greg Brennecka szerint

A Naprendszer legkorábban keletkezett szilárd anyagai a kalciumban, alumíniumban gazdag zárványok (CAI) és ezek a minták közvetlen bizonyítékkal szolgálnak a Naprendszer keletkezésére. Ezek a mikrométertől centiméterig terjedő nagyságú zárványok a meteoritokban magas hőmérsékletű környezetben (több mint 1300 Kelvin) formálódtak valószínűleg a fiatal Nap közelében.

Utána távoztak kifelé abba a térségbe, ahol a szenes kondritokat tartalmazó meteoritok kialakultak, és ahol ma is megtalálhatók. A kalcium-alumínium zárványok többsége 4,567 milliárd évvel ezelőtt keletkezett egy 40 ezer-200 ezer éves időtartam alatt.

A nemzetközi kutatócsoport megmérte a molibdén izotópjait és megállapította a szenes kondritokat tartalmazó meteoritokból, köztük a Földön talált legnagyobb szenes kondritból, az Allendéből származó különböző CAI-k összetételét. Azt találták, hogy a távoli molibdén izotopikus összetétele felölei a protoplanetáris korongban (fiatal csillagok körül kialakuló akkréciós korong, melyben gázok és szilárd részecskék keringenek) keletkezett anyagok teljes körét, nem csak egy kicsiny darabét, így ezek a zárványok a felhő összeomlásának időszakában keletkezhettek.

Mivel a csillagnövekedés megfigyelt időtartama (1-2 millió év) jóval hosszabb, mint a zárványok keletkezésének időtartama, a kutatócsoport képes volt hajszálpontosan megállapítani, hogy a Naprendszer kialakulásának mely szakaszát tanúsítja a zárványok keletkezése, és végül azt, hogy a Naprendszert alkotó anyag milyen gyorsan gyarapodott.

Vissza a jelenbe, vagyis a jövőbe:

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.