A kínai OnePlus tavaly gyakorlatilag a semmiből robbant be az androidos telefonok élvonalába, és adtak el több mint egymillió telefont egy nagyon egyszerű trükkel: a telefonjukat olyan olcsón adták, hogy háromszor kellett megnézned az árcédulát, hogy elhidd. A most bemutatott OnePlus 2 pontosan ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta.

Vagyis az új modell a legolcsóbb csúcskategóriás teló, amit Magyarországon is kényelmesen megvásárolhatsz. Igaz, a "csúcskategória" fogalma az utóbbi időben kicsit kiszélesedett, szétszakadt a mezőny, de a Snapdragon 810 procival, a 4 GB RAM-mal, a 13 megapixeles kamerával és a 64 GB tárhellyel a OnePlus azért simán a Huawei P8 vagy a HTC One M9 szintjén mozog.

A kínai gyártó már korábban szakított a Cyanogennel, így természetesen az új telefonon sem ez, hanem a saját fejlesztésű OxygenOS elnevezésű felhasználói felületük fut az Android 5.1-en, emellett a telefonba került egy ujjlenyomat-olvasó és (a Samsungot is beelőzve) C-típusú USB-csatlakozó is. A telefon teljes specifikációját itt találod.

A OnePlus One tavaly azzal szakított igazán nagyot, hogy a telefon csupán töredékébe került a márkásabb csúcstelefonoknak, és a konkurensek valószínűleg most is szívrohamot fognak kapni, ha meglátják a OnePlus 2 árát: a telefont 108 ezer forintért lehet megrendelni a OnePlus honlapjáról, és ez nem dollárról átváltott érték, hanem a hivatalos magyarországi ár.

Az egyetlen negatívum, hogy az elődhöz hasonlóan a OnePlus 2-höz is csak meghívóval lehet hozzájutni, ennek módjáról a honlapon kaphatsz hasznos információkat.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés