160 km/órás végsebesség, 600 kilométeres hatótáv, négy vasúti kocsi. Kína előz a hidrogénhajtással.

Nem meglepő, hogy a kínai állami tulajdonú CRRC a világ legnagyobb vasúti járműgyártója. Az viszont már érdekesebb, milyen fejlesztéssel állt elő: a Chengdu Rail Transittal együttműködve üzemanyagcellás, szuperkondenzátoros pufferrel ellátott nulla károsanyag-kibocsátású vonatot tervezett. Ez Kína első hidrogénhajtású személyszállító vonata.

A négykocsis szerelvény 160 km/órás végsebességre képes, amivel ez a világ eddigi leggyorsabb hidrogénvonata.

A hatótáv 600 km, és miután hidrogénhajtású, egyedül vizet bocsát ki. Ez még azonban hagyján, de képes az önvezetésre, 5G-s kommunikáció működik rajta, és számos automatika segíti a működését, többek között a „depóba visszatérés” funkció.

Legalább ennyire meredek, hogy globálisan nézve még csak nem is olyan nagy áttörés a kínai vonat, ugyanis Németországban tavaly óta már 14 hidrogénüzemű Alstom-vonat közlekedik.

Végsebességben a CRRC vonata hajszányival jobb (mintegy 20 km/órával gyorsabb), ellenben a német vonatok hatótávja jóval nagyobb, durván 1000 km.

A Hydrogen Central híre megjegyzi, hogy bár Japán és Korea állt ki a leghangosabban a zöld hidrogén, mint közlekedési megoldás mellett, a legfrissebb adatok szerint Kína átvette a vezetést, a hidrogéntöltő állomások számában mindenképp: világszerte alig több mint ezer hidrogéntöltő állomás van, és ennek mintegy egyharmada Kínában.

(Forrás, fotó: Hydrogen Central)

Ez is érdekelhet:

Hidrogénüzemű és elektromos Hacsirokut épített a Toyota

Jövőbemutató hajtásláncokat kapott az ikonikus AE86-os.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

Miért ónos eső az ónos eső, ha nincs benne ón? És akkor mi is ez valójában?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.