Léteznek olyan intenzív képi asszociációk, amelyek kifundálásához és lefejtéséhez még a legkreatívabb elmék is némi vegyipari boostot igényelnek.

Ilyen lehet elképzelni a szociális munkás Hannibal Lectert, a zárdába vonult Gábor Zsazsát, a kvantumfizikus Németh Sziszit, vagy mondjuk Donatella Versacét, miközben összemaszatolt köténykében koldusernyőt szopogat egy átlagos vasárnap délután. Nos, egy rjazanyi farmernek, Nikolajnak is megeredt az esze, miután talán túlságosan ráöntött egy melós napra, majd

azt mutatta meg nekünk, hogy miképp festene egy orosz farm a cyberpunk világban.

Hősünk tényfeltáró riportjával többek között azt a közhiedelmet is eloszlatta, miszerint Oroszország technikailag elmaradott lenne. A farmon például a birkákat repülő robotok terelik, és fekete lyukba dobják a szemetet. Néha-néha felbukkan egy idegen űrhajó a tehenek fölött, de nem kell velük sokat foglalkozni, hiszen béke van.

Na és ott van Glasha, a tejesasszony, aki igazán elbűvölő teremtés.

Az orosz utak is csak azért rosszak, mert már régóta a levegőben közlekednek, kátyúk helyett a turbulenciától szenved az átlag orosz, a kormány pedig olyan jóságos, hogy androidokat rendel ki az egyszerű kisemberhez, hogy azok besegítsenek a mindennapi vesződségbe. Ja, és azt mondtuk, hogy a mezőn lehet fogni az orosz Netflixet?

Szerencsénkre a farmon pont létszámhiány van, így ha szeretnél egy ambiciózus csapathoz tartozni, csábít az orosz néplélek, és Glasha tejesasszonyt is szívesen megismernéd, akkor nincs más dolgod, mint megvárni, amíg az az űrhajó a házad előtt is leszáll, majd eljuttat...

a vörös bolygóra!

Ez is érdekelhet:

Mintegy ötven év után megnyitották Varószia kapuit a civilek előtt

Varószia a hatvanas-hetvenes években egy valóságos üdülőparadicsom volt, ahová visszatérő vendég volt Richard Burton, Brigitte Bardot, Marilyn Monroe és Elizabeth Taylor is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés