És már videó is van róla.

Bár sokat egyelőre nem lehet tudni az önműködő tankokról, de a videó alapján elsősorban a katonák támogatására fognak szolgálni, és a drónokkal együttműködve jóval azelőtt bemérik a célpontot, hogy az látótávolságon belülre kerülne.

A minitankok a fejlesztés jelenlegi fázisában még nem teljesen önműködőek, a célpontokat a robot kezelőjének kell kiválasztania, aki távirányítással vezérli a tankot. A végcél viszont az, hogy a robothadsereget tisztán mesterséges intelligencia irányítsa, így a tankok teljesen önállóan is képesek lesznek harcolni.

A mesterséges intelligencia katonai célú felhasználását sok vita övezi, ugyanis több ország is azt szeretné elérni, hogy az ilyen jellegű fegyvereket teljesen tiltsák be. Sajna az álláspontjukat pont a legerősebb hadseregekkel rendelkező USA és Oroszország nem osztja, de például Nagy-Britannia is kísérletezik a harci mesterséges intelligenciával.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni