Az indok még akár érthető is, de sokat elárul, hogy „Apple elleni törvényként” is emlegetik az új jogszabályt.

A Reuters számolt be róla, hogy április elsejével életbe lépet egy olyan jogszabály Oroszországban, amely értelmében

csak úgy kerülhet forgalomba okostelefon, számítógép és más okoseszköz, ha azon előre telepített orosz szoftver is található.

Az indok elvileg az lenne, hogy Oroszország így próbálja meg erősíteni a helyi informatikai cégek helyzetét a külföldi versenytársakkal szemben.

Azért nem teljes az egyetértés a döntés körül, ráadásul pont a távközlési minisztérium ellenzi a dolgot, mondván: félő, hogy egyes cégek inkább lelépnek az orosz piacról, minthogy elfogadják a törvényt*.

* Az új jogszabályt „Apple elleni törvényként” is emlegeti a sajtó, úgy sejtik ugyanis, hogy így szeretnék kikényszeríteni az Apple-től, hogy orosz szoftvereket is telepítsen a készülékeire.

Ha már Oroszország:

Talán még ez is érdekelhet:

Facebookozásért ítéltek tíz év börtönre egy férfit

Vietnám nyitott, de ennyire azért még nem.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában