A NASA és az Európai Űrügynökség által közösen üzemeltetett Hubble már erősen a nyugdíjra készül, hiszen az eredeti tervek szerint már idén le kellett volna váltania a James Webb teleszkópnak, de ez egy kicsit sem látszik meg a teljesítményén.

Az űrtávcsőnek most azt sikerült megörökítenie, ahogy a Földtől nagyjából 350 millió fényévnyire levő két spirálgalaxis összeolvad. Az ARP 256 néven futó galaxis még a folyamat elején jár, és millió évekbe fog telni, amíg az összeolvadás teljesen végbe megy.

Ez a nem mindennapi látványon túl azért is nagyon érdekes, mert a csillagászok szerint valami hasonlónak egyszer majd mi is részesei lehetünk (ha megérjük), ugyanis a Tejút-rendszer nagyjából négymilliárd év múlva összeolvad a szomszédos Androméda-galaxissal. Ezt azért kicsit sajnálhatjuk, mert akkor már nem fogunk tudni ilyen lenyűgöző fotókat készíteni róla, mint amilyen ez itt:

A NASA csinált egy képet az univerzumról, amit ép ésszel szinte felfogni sem lehet

Amikor rájössz, hogy mi az a szemcsésedés a képen, úgy fogod magad érezni, mintha beraktak volna Douglas Adams Telepszichopatikus Turbomixerébe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés