A Pajtás korábban már a Dunán is elsüllyedt, de a balatoni tragédia oka a rossz átépítés és a túlterheltség volt, de nem biztos, hogy a vitorlásverseny megnézése miatt kezdődött a végezetes billegés.
Az újpesti Schlick-Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyárban épült csavargőzös 1918-ban állt szolgálatba dunai átkelőhajóként. Mindegyik testvérhajóját római számmal jelölték, ez a hajó a II-es számot kapta. A második világháborúban, 1945 elején Budapesten, a Markó utca magasságában aknára futott és elsüllyedt, a háború után, ’46-ban kiemelték és felújították.
A visszavonuló németek felrobbantották a balatoni hajókat, ezért nem volt mivel kiszolgálni az egyre nagyobb turistaforgalmat. Ezért 1950-ben a Balatoni Hajózási Vállalat (BHV) tulajdonába adták, egy másik hajóval együtt felúsztatták a Sió-csatornán, átnevezték Pajtásra, és átépítették a balatoni szolgálatra.
A fő szempont a befogadóképesség növelése volt: a II-vel szemben a Pajtás százötven helyett kétszáz embert szállíthatott, ezért a tetőt hat méterrel meghosszabbították, a hullámállóság miatt megnövelték az oldalmagasságát, a mentőcsónakokat a fedélzet fölött helyezték el, és a Jókai csavargőzös nagyobb hajócsavarját szereltek rá.
A műszaki szempontok nem igazán számítottak: bár induláskor a hajó fara felemelkedett és az orra lesüllyedt, az átépítések miatt pedig magasabbra került a súlypont, stabilitási próbát annak ellenére nem végeztek rajta, hogy a hajó kapitánya írásban is többször jelezte, hogy nem lehet biztonságosan haladni a magasított hajóval.
1954-ben május 30-ára esett a rendszerben kiemelt jelentőségű gyermeknap. A Pajtás hatfős személyzettel Siófokról indult el, hogy Balatonfüred érintésével Tihanyban kössön ki. Amikor a hajó Füredről kifutott, az utasok meglátták az akkor rendezett vitorlásversenyt, a hajó bal oldalára mentek, ettől az amúgy is instabil hajó megbillent, ettől az emberek megijedtek, átszaladtak a másik oldalra, majd ismét vissza, ezért a Pajtás Heisz János kapitány ellenkormányzási kísérlete ellenére oldalra dőlt.
Legalábbis ez az egyik, közismertebb magyarázat.
„Ami a lényeg: nem az utasok borították fel a hajót! Nem is tudtunk volna egy oldalra tódulni, mert olyan sokan voltunk a fedélzeten” – emlékezett vissza az egyik túlélő, Illés Erzsébet a baleset hatvanadik évfordulóján az Origón. Ő azt írta, hogy bár teljesen sima volt a víztükör, a part felé közeledő hajó „annyira nagyokat billegett, hogy el nem tudtam képzelni, hogy erre egyáltalán fel lehet szállni”. Amikor partot ért, hol fél-egy méterrel magasabban, hol ugyanannyival lejjebb volt a padlószintje, mint a móló, meg kellett várni, míg megnyugszik, mert a beszálláshoz odatett híd annyira meredeken állt holt felfelé, hol lefelé, hogy lecsúsztak volna rajta.
A Pajtáson rengetegen voltak – egy túlélő azt mondta, ő volt a 210. a kétszáz főre méretezett hajón –, ezért az utasokat elkezdték a hajó belseje felé küldeni. „Ekkor már elfogott a félelem, hogy elsüllyedünk, és nem mozdultam el a móló felé néző korláttól, ahol felszálltam” – írta Illés Erzsébet, aki szerint a tartókötelek elengedése és az indulás után is folytatódott a parttól távolodó hajó billegése, és először nem a vitorlásverseny, hanem a móló felé billent egy nagyot, utána a másik irányba, majd megint a móló felé, végül a másik irányba fordult a vízbe.
Deák István egykori hajóskapitány, hajózási szakértő, több szakkönyv szerzője szerint is „nagyon kevés hely volt ott a futkosásra”. Azt állítja, akkoriban tanították a hajósoknak, és szájhagyomány útján is terjedt, hogy a régi füredi facölöpös kikötő és fürdőház elbontása után a cölöpök a vízben maradtak, ezért veszélyt jelentenek. A vitorlásverseny miatt a Pajtás a szokott iránytól eltérően indult el Füredről, és ráfuthatott egy ilyen cölöpre, ez okozhatta a hirtelen nyomást, ami után végzetes billegésbe kezdett a Pajtás. Az elméletet erősíti, hogy a cölöpöket később, titokban távolították el a vízből.
Hajószerencsétlenség a Balatonon
„A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a „Pajtás“ nevű balatoni csavargőzös 1954. május 30-án délelőtt 11.45 órakor Balatonfürednél felborult. A hajón a személyzettel együtt 185 fő tartózkodott. A mentési munkálatok a szerencsétlenség után haladéktalanul nagy erővel megindultak. A hajón utazók közül tizenkét személy: Csomai Antalné, Csomai Piroska, Csernus Ferencné, Vittmann Sándor veszprémi lakos, Villányi Mária mözsi, Vituska Mária őcsényi, Ötvös Iván mesterszállási, Bernhardt Gyuláné pesterzsébeti, Huszti Mária hajdúnánási, Homonnai Imre beregdaróci, özv. Domemis Gyuláné budapesti és Göbölyös László szekszárdi lakos életét vesztette. Többen kisebb sérüléseket szenvedtek.”
Tolnai Napló (1954. június 3. / 130. szám)
Ami biztos: az oldalára borult hajó Vámos Gyula fűtőnek köszönhetően nem robbant fel, aki menekülés helyett kiengedte a gőzt. Ő volt az egyik áldozat a huszonháromból, mintegy ötvenen sérültek meg, sok gyerek is. A vitorlásverseny résztvevői és más csónakok azonnal a parttól nem messze felborult Pajtás utasainak mentésére indult. Az egyik vitorlásversenyző, Szabady Tibor egykori öttusázó a süllyedő hajóba úszva húsz embert húzott ki a vízzel elárasztott kajütön keresztül.
A hibátlan szocialista rendszerben nem fordulhattak elő tömegbalesetek, főleg nem olyanok, ahol a felelősök között állami vállalatok is vannak – ahogy ezt a Medicor-buszbalesetnél is láttuk. Bár a tragédia helyszínén ott voltak az Államvédelmi hatóság (ÁVH) emberei is, ők nem a mentéssel, hanem az eset eltussolásával foglalkoztak, kihúzták a fényképezőgépekből a filmet, és megfélemlítették a szemtanúkat. Elvétve voltak ugyan híradások a balesetről, ám azok kisebbítették a súlyát, kevesebb áldozatról és sebesültről írtak, és évekkel később sem volt szó a Pajtás instabilitásáról. Mivel pontos információ nem volt, olyan pletykák is terjedtek, hogy ötszáz ember veszett oda.
A baleset után azonnal letartóztatták a kapitányt, nyolc és fél hónapig volt vizsgálati fogságban, első fokon öt társával együtt összesen harminc év börtönre ítélték. A legfelsőbb bíróság társait felmentette, és Heisz János büntetését nyolc és fél hónap börtönre változtatta, melyet a vizsgálati fogsággal letöltöttnek minősítettek.
A Pajtást kiemelték, 1957-ben motorhajóvá építették át, és Siófok névre keresztelték. Nem sokkal később visszakerült a Dunára, ahol Dömsöd néven szolgált 1987-ig, majd magántulajdonosa lett, ismét átépítették. Jelenleg a pilismaróti öbölben rohad.
Ez is érdekelhet: