Pazar fotó, és egyáltalán nem túlzás ezt állítani.

Thomas Pesquet a Nemzetközi Űrállomáson ténykedik, mint az ESA (Európai Űrügynökség) űrhajósa, szerencsére a köztelező dolgok mellett olykor fotózgatni is van ideje, merthogy a francia asztronauta egészen pazar képeket készít mintegy 400 kilométeres magasságban keringve – többek között a Balatonról:

Most éppen azon lehet egészen nyugodtan ámulni, ahogy a sarki fényben* úszó Földet megvilágítja a telihold:

Bár a fotót alig két hete posztolta Pesquet, valójában augusztus 20-án készítette az ISS fedélzetéről, az viszont nem derült ki a bejegyzésből, hogy melyik sarki fényről van szó, a Föld északi felén megjelenő aurora borealisról vagy a délin tündöklő australis borealisról.

* Sarki fény akkor keletkezik, amikor a napszél annyira felkavarja a magnetoszférát, hogy töltött részecskék hatolnak be a napszélből és a magnetoszférából a felső légkörbe, a Föld mágneses mezejének vonzására, ahol energiájuk egy részét átadják a légkörnek. A légkör összetevői emiatt ionizálódnak és gerjesztődnek, így fényt bocsátanak ki különböző színekben. Formáját az ionizálódott összetevők mozgása határozza meg.

Eközben...

A NASA bizonyítékot talált az élet számára alkalmasnak tűnő környezetre a Marson

De további vizsgálatokra van szükség, amiket csak a Földön lehet elvégezni, vagyis még egy kicsit várnunk kell.

(Fotó: ESA/NASA–T. Pesquet)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.