Bármilyen hihetetlen, a Pentagonnak nem csak olyan projektjei vannak, melyek az emberi test változatos széttrancsírozásának újabb és újabb módszereit kísérletezik ki.

Van olyan is, melyekben kifejezetten nem halálos fegyvertechnológiákat fejlesztenek ki, és mostanában azzal kísérleteznek, hogyan lehet hangot generálni lézerek segítségével.

Hogy ez mire lehet jó, arra magad is rá tudsz jönni, ha megállsz és elgondolkozol kicsit, de inkább spórolunk neked egy kis időt, és elmondjuk mi:

pszichológiai hadviselés és harctéri bejelentések.

A technológia egyelőre még erősen kísérleti, a lézer indukált plazma effektuson alapszik, melynek a lényege tulajdonképpen abból áll, hogy egy lézerrel létrehoznak egy plazmagömböt, melybe egy másik lézert irányítva különböző fény- és hanghatások hozhatóak létre.

A kutatók szerint ezt az effektust lencsék segítségével akár kilométeres távolságból is létre lehet hozni, akár repülőgépre szerelt lézerek segítségével is, aminek harctéri előnyei már elég egyértelműek.

Ebben a kísérletben emberi hangot igyekeztek generálni a technológia segítségével, és maradjunk annyiban, hogy ez nem igazán sikerült tökéletesen.

A Pentagon illetékesei is elismerik, hogy a dolog még erősen kísérleti stádiumban leledzik, de szerintük viszonylag hamar áttörést érhetnek el a területen.

Az biztos, hogy ebben a formában alkalmazva a lézeres hangképzés egy dologra jó: a frászt hozza az emberekre. Mondjuk ezzel is nyertek már meg csatákat a történelemben.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Nem az irányítótoronyból, de még csak nem is a reptérről fogják irányítani a gépeket Ferihegyen

Épp letarolja a netet egy bizarr app, ami azt ellenőrzi, hogy nem haltál-e meg

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés