Napra pontosan 50 éve indult útnak a Pioneer–10 űrszonda, az első ember készítette tárgy, ami elhagyta a Naprendszert, az első, ami megközelítette a Jupitert, és az első, aminek indításakor a pálya hintamanőverrel (melynek segítségével az űrszondák kevesebb üzemanyag felhasználásával, rövidebb idő alatt érhetnek céljukhoz) történő módosítását előre betervezték.

A Pioneer–10-et a Cape Canaveral Űrközpontból indították, egy Atlas–Centaur hordozórakétán. A hossza 2,9 méter, szélessége 2,7 méter volt, tömege 270 kg. Tengelye körüli forgással stabilizálta magát, percenként öt fordulatot téve. A tájolást és a forgás irányítását hat kisebb hajtóműre bízták, a fedélzetén 11 műszer volt.

Indulása után pontosan kilenc hónappal 200 000 kilométerre megközelítette a Jupitert, ahol közelképeket készített, majd a csillagközi tér fele vette az irányt, ahol pedig felfedezte a Jupiter mágneses terét és gyűrűit.

A tervezői úgy gondolták, sosem lehet tudni, hátha értelmes élőlényekkel találkozik a Pioneer–10, ezért annak fedélzetén a Naprendszerről, a Földről és az emberiségről fontos információkat hordozó aranyozott alumíniumlemezt helyeztek el.

Fedélzeti műszerei valamivel több, mint 25 évig bírták: akkor az energiaforrások lemerültek, persze a szonda folytatja útját, melynek legvégső célja a 68 fényévre lévő Aldebaran csillag – amit kétmillió év múlva közelíthet meg, bár a Doppler adatok szerint a Pioneer–10 a vártnál erősebben lassul.

Az 1965–1978-ig tartó Pioneer programban még három űrmisszió indult: a Pioneer–11 szintén a Jupitert, a 12 és az utolsó, 13 a Vénuszt célozta meg.

Ez is érdekelhet: