Az informatikai pálya a jövőben rengeteg embert fog foglalkoztatni, ráadásul csalogató pénzügyi, személyes és egyéb előnyökkel járhat. De hol kezdjük el?
Korábbi cikkünkben pedzegettük a kérdést, hogy meg kéne tanulni programozni a szép jövő reményében, a jó hír, hogy egyre több hír kering arról, hogy már az állam is így gondolja, ezért hirtelen beszállt a bizniszbe és támogatja a(z) (át)képzéseket!
Hallelujah!
Az elemi informatikai tudás olyan alaptudás lesz a jövőben, 5-15 éven belül, mint amennyire az angol nyelv a hétköznapjaink része ma. Lehet nélküle élni, csak sokkal nehézkesebb és kevesebb a lehetőség. Emiatt akár hobbiból is érdemes felvenni a fonalat, aligha tudjuk kikerülni majd 10 év múlva, hogy értsük az IT hétköznapjait, ha pedig szakmának választjuk, akkor ráadásul elég kecsegtető anyagi horizotnok is megnyílnak előttünk. (A kezdő fizetések brutto 350.000-450.000 Ft körül indulnak, de szupergyors a pályaív, exponenciálisan nőnek a bérek a tapasztalattal. Pár év alatt simán eljuthatunk a brutto 1-2 millió forintos fizetésekig, nem beszélve a saját ötletekből létrejövő extrán kifizetődő projektekről.
A pontosabb információszerzés céljából leültem beszélgetni a PROGmasters fejlesztősikola két vezetőjével, Bonyhádi Gáborral és az alapító Filep Szabolccsal (emellett átnyálaztam a többi fejlesztőiskola képzéseit, ajánlatait), annak érdekében, hogy meglássuk a fényt az alagút végén, és ha összeáll a kép, tudd, hogy merre kell továbbmenni.
Érdekel, de alkalmas vagyok rá?
Kezdjük ott, hogy a nulladik pontban ki kell, hogy derüljön, mennyire állsz készen arra, hogy erre a pályára állj. Ezeket a képzéseket biztosító iskolák
első lépésként egy felvételi beszélgetés
során ezt kiderítik, és ez alapján lehet jelentkezni a kurzusokra. A felvételi beszélgetés általában olyan teszteket, feladatokat tartalmaz, ahol a fentiekre választ kapnak az iskolák.
Ami ehhez a szakmához elengedhetetlenül szükséges:
- az angol nyelv legalább középfokú ismerete
(A programozás nyelve angol, szóval ne csodálkozzunk.) - affinitás a logika és problémamegoldás területein
(A programozás=problémamegoldás.) - matematikai alapok
(Sok munakörhöz egyáltalán nem kell, de a bonyolultabb, nagyszabású manőverekhez azért jól jön.) - ambíciók
(Hogy ne egymás idejét raboljátok az oktatókkal. Pláne, ha már fizetsz érte. Ha nem gondolod komolyan, akkor inkább engedd el. A hobbi is komolyan gondolás, nem kell feltétlenül hivatásnak választanod, a lényeg, hogy akard és célod legyen, hogy megszerezd a tudást.)
Ezeken felül pedig egy munkaeszköz (átlagos notebook elég a legtöbb esetben) és internet hozzáférés.
Mit kellene tanulni és azzal mit lehet majd kezdeni? Mennyit lehet keresni?
A programozói élet alapvetően problémák megoldásról szól. Vagyis akkor keresd magad ebben a történetben, ha jól jár az agyad, kreatív vagy de tűröd a monotonitást is és szereted a problémákat. Hol kisebbeket, hol nagyobbakat, de alapvetően ezen a pályán minden feladat valamilyen problémának a megoldását fogja jelenteni.
Ez feltételezi, hogy
- türelmes vagy
(A másik oldalon megrendelők állnak, és tudod, ők mindig…okosabbak.) - rugalmas vagy
(Gyakran változik a haditerv és alkalmazkodni kell az új igényekhez. Ez nem öncélú, hanem alkalmazott művészet.) - szeretsz gondolkozni
(Igen, ez elég fontos, még ha viccesen is hangzik.) - tudsz kommunikálni
(Régebben az a kép volt a fejünkben az informatikusokról/fejlesztőkről, hogy egy magányos szakma. Ez ma már biztosan nem igaz. Minél komplexebb egy projekt, annál többen dolgoznak rajta, így fontos, hogy itt is tudni kell csapatban dolgozni, jól kommunikálni.)
Ha megfeleltél a beszélgetésen és megnyugtattak, hogy elfogadják tőled a pénzt a képzésedre, akkor a legtöbb fejlesztő iskolában (ebben a cikkben találsz egy csomó iskolát/képzést) van/lesz lehetőség egy rövid, pár hetes átvezető képzésre, ahol közel hozzák, bemutatják az IT világát, és megkapod az alapokat, képbe kerülsz a legfontosabb rendszerekkel, eszközökkel. Ezt van ahol ingyenesen, van ahol állami támogatással tudod elvégezni.
Ez a PROGmasters kéthetes, ingyenes online informatikai alapozó képzése esetében például azt jelenti, hogy izgalmas feladatokon keresztül segítenek elsajátítani azokat a készségeket, amikre az informatika bármely területén szükséged lesz és közben segítenek megtalálni a leginkább hozzád illő területet.
Ha ezen túl vagy, akkor kaptál egy képet, hogy mire számíthatsz majd, milyen lehetőségek, feladatok jöhetnek majd ezen a pályán szemben, beszéltél addigra pár mentorral, láttál pár érdekes helyzetet és úgy általánosságban képbe kerültél az IT életérzéssel. Ezeket például Szabolcsék hetente indítják, szóval szinte bármikor elkezdheted.
Ezt követően pedig elindulhatsz több irányba is, ezeket a képezéseket leginkább ilyen néven fogod megtalálni a legtöbb iskolánál:
Full-stack fejlesztő
Ezek a képzések általában fél-egyéves, intenzív képzések, iskolától és intenzitástól függően. Itt az első pár hétben elsajátítjátok az alapokat, és a cél az, hogy egy szintre kerüljön a csoport, mert később közös munkára fogtok beállni.
A következő hetek műsora a programkód írása, amikor többféle kóddal ismerkedhetsz majd meg (Java, OOP, Clean Code, TDD, Git…). A cél, hogy a mentorok átadják a szemléletmódot, a problémamegoldó fokuszú attitűd elsajátítása a cél. Aztán a következő fázisban megismerkedtek a rendszerekkel és technológiákkal (Spring, SQL/Adatbázisok, JPA, HTML, CSS, Javascript, ReactJS, REST).
Ezután kezd élesre váltani a buli, és jönnek az első projektmunkák, csapatban. Ha ezen is túl vagytok, jön a felnőtt élet időszaka, a fizetett szakmai gyakorlat. Megérkeztünk. Pénzt keresel. Ez a legkomplexebb képzés a legtöbb lehetőséggel.
Szoftver tesztelő képzések
Ez egy olyan szakma, amit 2 hónapos képzéssel elsajátíthatsz, és nem kell hozzá kódolni, szóval itt ha nem megy a matek, akkor sem hasaltál el. Kisebb perspektíva, de még így is teljesen jó fizetések várnak (rövid időn belül 400-500.000 Forint nettóval tervezhetsz).
Itt később például olyan munkaköröket tölthetsz be, ahol minőségbiztosítási feladatok várnak majd, te leszel az utolsó fázis, mielőtt egy projekt találkozik a közönséggel, neked kell a hibákat megtalálni és visszacsatolásokat biztosítani egy-egy felhasználói élményhez, folyamathoz. Sok múlik rajtad, de mégsem kell elveszned a kódban. Mint az autógyártásban a tesztpilóta. Te viszed el először az autót egy körre egy zárt pályán, hogy kiderüljön, menet közben mire nem gondolt a csapat.
Weboldal és webshop fejlesztő
Ez egy alapszintű fejlesztői képzés, a 2 hónapos intervallum alatt közel kerülsz a HTML, CSS és PHP programnyelvekhez. Adatbázisokkal is képbe kerülsz, tiszta lesz, mi az az SQL és hogy kell használni. Ha például egy viszonylag egyszerű családi vállalkozás weboldalát akarod összerakni, és e-kereskedelmet építeni rá, ez pont jó lesz neked. De például amikor mi kerestünk a Playerhez fejlesztőt, akkor is ezekre volt szükség.
Jelen pillanatban is sok ezer állás van nyitva ezeken a területeken, és ezek nem a rosszul fizető munkák. Az előrejelzések alapján
tíz év múlva a most végzett munkák akár több, mint 50%-át automatizálhatjuk így jelentős igény lesz IT szakemberekre.
Vágási Feri már a kilencvenes években tudta, hogy be kell szállni az internetbe, erre azóta sokan rájöttek. Ha te is beszállnál ebbe az új életbe, a PROGmastersnél elkezdheted egy ingyenes tanfolyammal már a héten, itt pedig megtalálod a legtöbb hazai iskolát! Ha pedig érdekel, hogy mi minden változik meg a jövőben ezekben az órákban, olvasd a Rakéta jövőmagazint és legyél képben!
Jó kódolást, alkotást, új életet!
(Fotó: Unsplash)