A Hubble űrteleszkóp szúrta ki.

A nemzetközi együttműködés keretein belül futó SKYSURF nevű projektben a Hubble űrteleszkóp 200 000 fotóját és több ezer mérését elemezték a kutatók, majd arra az érdekes megállapításra jutottak, hogy

rejtélyes fény veszi körül a Naprendszerünket, olyan, amit nem lehet a többi fényt kibocsátó objektum összeadása után elszámolni.

A kutatók szerint a többletfény mindössze tíz szentjánosbogár által kibocsátott (folyamatosan észlelhető) fénynek felel meg a teljes égboltot nézve. Bár ez nem tűnik annyira jelentős fénymennyiségnek, mégis fontos lenne kideríteni, hogy pontosan mi is eredményezheti, mert torzíthatja a távolabbi fények, így pedig a Naprendszerünk megértését is.

A kutatók egyelőre csak tippelnek, a legvalószínűbbnek azt gondolják, hogy Naprendszerünk porkomponense (az üstökösökből származó porból és jégből álló apró szemcsék) által visszavert napfény lehet.

(Forrás: NASA, Science Alert, fotó: NASA, ESA, and Andi James (STScI))

Ez is érdekelhet:

Fotón a Földön kívül egyetlen, tengerekkel rendelkező égitest egyik tengere

A Szaturnusz egyik holdja egészen úgy néz ki, mint a Föld.

Egy idegen objektum érte el a Földet, és ez ellentmond annak, amit a Naprendszer kialakulásáról gondoltunk

„Minél jobban megértjük, annál inkább tisztázódik az is, hogy mire volt szükség az élet kialakulásához.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve