Egy valóra vált gyerekkori álom.

Nekünk legalábbis biztosan, hiszen a gyerekkorunkat azzal töltöttük, hogy időről-időre megpróbáltunk a kezünk ügyébe kerülő dolgokból valódi repülőgépet építeni. Persze nem volt meg hozzá a szükséges szaktudásunk, csak akkor ezt még nem tudtuk.

Nos, a Flite Test csapatnak abszolút megvolt hozzá a szükséges szaktudása, hiszen egy IKEA-székből és némi kartonpapírból építettek távirányítású repülőt, ami ugyan egy embert nem bírna el, de figyelembe véve, hogy mindössze hat óra alatt készült el, még így is a csodával határos, hogy tényleg repül (7.14-től kezdődik a műsor, előtte csak építgetnek).

Az építők reakcióját elnézve mondjuk tényleg csodával határos, felnőtt férfiakat azóta nem láttunk ennyire önfeledten örülni, hogy... szóval soha nem láttunk felnőtt férfiakat ennyire önfeledten örülni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni