Az utánpótlás szállítására kifejlesztett repülő motor már túl is van az első sikeres teszten.

Igaz, a koncepció kicsit megváltozott, amíg a hoverbike eljutott a tervezőasztaltól a gyártósorig, hiszen ahogy a neve is sugallja, Chris Malloy eredeti tervei alapján a jármű a magyar Flike Aeróhoz hasonlóan emberek szállítására is alkalmas lett volna.

Az amerikai hadsereg viszont inkább gyakorlatias szempontból közelített a dologhoz, így miután felvásárolták a projektet, úgy döntöttek, hogy az amerikai katonák szállításánál hasznosabb, ha a méretes drón inkább felszerelést szállít, ami így anélkül juttatható el a rázósabb helyekre is, hogy emberéleteket kéne kockáztatni miatta.

Bár a felvásárlással a hoverbike esélyei jelentősen javultak arra, hogy tényleg megvalósuljon, a tervezőknek még így is számos technikai kihívást kell legyőznie: a tervek szerint a végleges változat elektromos hajtás helyett hibrid motort kap, amivel a hatótávolsága kétszáz kilométerre emelkedik, és akár 350 kilogrammnyi rakományt is képes lesz megemelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
9% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
51% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés