A pilóták között akadnak szép számmal igazi hősök, például akik több száz ember életét mentik meg azzal, hogy hibátlanul landolnak a Hudsonon, vagy akik orkán erejű szélben is gond nélkül lerakják a gépet. Aztán ott van az indonéziai Citilink pilótája, aki olyan seggrészegen ment munkába, hogy még a biztonsági kapu is szinte megoldhatatlan akadályt jelentett számára.

A legdurvább a történetben viszont az, hogy annak ellenére, hogy Tekad Purna állni is alig tudott,

simán átment a biztonsági ellenőrzésen,

és már elfoglalta a helyét az Airbus A320 pilótafülkéjében, amikor végre sikerült megállítani.

A részeg pilóta először a személyzettel veszett össze, majd miután a hangosbemondóban hallható kásás hangból az utasok is rájöttek, hogy valami nincs rendben, tömegével kezdték elhagyni a gépet. Purnát csak ezután sikerült valahogy eltávolítani a kabinból, és azzal a lendülettel ki is rúgták, de az incidens miatt kicsivel később a légitársaság elnöke is lemondott.

Ennél talán az is jobb lett volna, ha Purna helyett a kutyája vezeti a gépet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
61% Azonnal, értelmetlennek tartom.
19% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés