2018 őszén a technológia iránt érdeklődők tűkön ülve várták, hogy vajon a Samsungnak vagy a Huaweinek sikerül előbb piacra lépnie egy hajlítható telefonnal. Aztán mindenki meglepetésére a semmiből jött egy tök ismeretlen gyártó, a kínai Royole, és a Flexpaijal beelőzték a nagy cégeket.

Az első hajlítható telefon ennek megfelelően olyan lett, amilyen, személyes tapasztalataink szerint tabletként korlátozottan, telefonként pedig alig-alig használható. A Royole-nak tehát volt mit csiszolni a telefonon, amit a néhány napja bemutatott Flexpai 2-vel meg is tettek.

A koncepció radikálisan nem változott, hiszen a Flexpai 2-nél az elődjéhez hasonlóan az egy nagy, táblagép méretű kijelző hajlítható össze két kisebb kijelzővé. A telefon képernyője kihajtogatva 7,8 colos és Full HD+ (1920x1440 pixeles) felbontású, míg összecsukva 5,5 colos, ám a Huawei Mate Xs-sel ellentétben nem igazán okostelefonszerű, inkább négyzet alakja van.

Ez valószínűleg nem kedvez az egykezes használatnak, bár az is igaz, hogy a Flexpai 2 az új zsanérnak köszönhetően sokkal jobban összecsukódik, mint az első verzió, amin összecsukva egy hatalmas hézagot láthattunk.

A Royole a kamerarendszert is jelentősen kipofozta, ami a Flexpai esetében négy lencséből áll. A telefonban a 64 megapixeles főkamera mellett találunk egy 16 megapixeles nagy látószögű kamerát, egy 8 megapixeles telefotó lencsét valamint egy 32 megapixeles objektívet, ami kifejezetten portréfotók készítésére szolgál.

A Royole számos funkciót átvett a Huaweitől és a Samsungtól, ilyen például, hogy fotó készítése közben a kijelző másik oldalán a fotóalany is láthatja a képet. Ahogy az ma már elvárható, a telefon 5G-s adatkapcsolattal és 8 valamint 12 GB RAM-mal érkezik, viszont meglepő, hogy a legújabb Snapdragon 865+ proci helyett csak sima Snapdragon 865 van benne.

A GSM Arena információi szerint a Flexpai szeptember 25-től lesz megrendelhető a gyártó weboldaláról 9988 jüanért, ami 456 ezer forintnak  felel meg, bár mi egyelőre nem találtuk nyomát, hogy a telefon rendelhető lenne.

Rengeteget fejlődött az elődjéhez képest a Samsung új hajlítható kijelzős telefonja

A kedden bemutatott Z Fold 2-nél a Samsung minden olyan hibát kijavított, amik az előző telefonnál elrontották a felhasználói élményt. Nagyobb előlapi kijelző, diszkrétebb kamera, jobb felhasználói élmény.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés