Eléggé viccnek tűnik, de azért adunk neki néhány százalék esélyt, hogy a kínai Rouyu Technologies-nak sikerült beelőznie a Samsungot, a Huaweit és a Lenovót az első kereskedelmi forgalomban is kapható, hajlítható telefonnal.

Arra mondjuk jóval nagyobb esélyt adnánk, hogy a nemzetközi piacra már Royole néven kilépő gyártó csak megpróbálja meglovagolni a Samsung által keltett hullámokat (akik várhatóan alig egy hét múlva mutatnak be egy hajlítható telefont), és elég jó okunk van ezt gondolni.

De lássuk, miről is van szó: a Royole által fejlesztett FlexPai egy hajlítható telefon/tablet, aminek az AMOLED kijelzője kinyitva 7,8 colos és 1920x1440 pixeles, míg összecsukva 390x1440 pixeles (legalábbis ezt írják a honlapjukon). Ez már önmagában is elég furcsa, ráadásul a videó alapján egyáltalán nem úgy tűnik, mintha egy valóban kereskedelmi forgalomba szánt terméket látnánk, inkább egy erősen prototípus-fázisban lévő valamit.

A gyanúnkat csak erősíti, hogy bár a gyártó szerint a telefonban Snapdragon 8150 proci van, a The Verge szerint már decemberben elkezdik kiszállítani, ami nagyjából kizárt - mi legalábbis nem sok esélyt látunk rá, hogy a Qualcomm jövő évi csúcsprocija már decemberben, ráadásul egy teljesen noname gyártó telefonjában mutatkozzon be először. A Royole honlapján látható illusztráción amúgy elírták a Snapdragon nevét, de ez biztos semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy mennyire komolyan vehető a termék.

Amiért mégis beszámoltunk a Royole készülékéről, mert a Lenovo által mutogatott prototípusokon kívül (amik amúgy sokkal inkább kész terméknek tűntek, mint a FlexPai) eddig még nem igazán láthattunk hajlítható kijelzős telefont működés közben. A Samsung például a hosszú évek alatt csak egy kezdetleges konceptvideót tudott kiizzadni magából, szóval ebből a szempontból mindenképpen érdekes a dolog. Aztán ki tudja, lehet, hogy mi tévedünk, és az év vége legnagyobb meglepetését a Royole fogja szolgáltatni, amikor piacra dobják a hajlítható kijelzős, brutális teljesítményű csúcstelefonjukat. Hajrá!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
14% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés