A Galaxy Note 7 írisz-szkennerrel érkezik, de nem ez az egyetlen meglepetés: a Samsung 5,7 colos phabletje csak hajlított kijelzővel lesz kapható, teljesítményben viszont kicsit elmarad attól, amit vártunk.

Amit vártunk, az ugyanis a legújabb, Snapdragon 821 proci és 6 GB RAM volt, ami helyett végül "csak" 4 GB RAM került a telóba, a proci pedig piactól függően Snapdragon 820 vagy Exynos 8893 lesz (Magyarországon minden bizonnyal az utóbbi).

A Galaxy Note 7 teljesítményben tehát az S7 szintjét hozza, amivel még mindig az egyik legerősebb teló a piacon, de azért nagy hiba lenne a telefont egyszerűen az S7 nagy testvéreként aposztrofálni: a már említett írisz-szkenneren kívül, ami lehetővé teszi, hogy a szemünkkel azonosítsuk magunkat, a telefon például a legújabb Gorilla Glass 5 törésálló üveggel és USB-C-csatlakozóval érkezik, és persze továbbra is tartozik hozzá S-Pen, ami a Galaxy Note-ok egyik legnagyobb erősségének számít.

Az érdekességek között megemlíthető, hogy a Note 7 a Galaxy S7-hez hasonlóan iP68-as (víz- és porálló) védelmet is kapott, valamint a Samsung bemutatott egy új, mDNIe névre keresztelt segédprocesszort is, ami a HDR videók lejátszásába segít be, így a hatalmas, QHD (2560x1440) felbontású kijelzőn minden eddiginél jobb film- és játékélményre számíthatunk.

Hogy a teló itthon mennyibe fog kerülni, azt egyelőre nem tudjuk, az viszont biztos, hogy augusztus 19-étől már kapható lesz a boltokban, előrendelni pedig holnaptól lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában