A Samsung várhatóan február 24-én jelenti be az új Samsung Galaxy készüléket, amely az eddigi hírek szerint egyszerre lesz a telefonok Bentleyje és Ferrarija.

Bár a Samsung természetesen próbál titkolózni (nem megy nekik valami jól), egyre valószínűbb, hogy a telefon egy 2560x1440-es, QHD felbontású kijelzővel és a Samsung saját, Exynos 5430 nevű nyolcmagos procijával érkezik majd. Emellett lesz egy butább verzió is, 1920x1080-as felbontással és négymagos Snapdragon 800 chippel.

A várhatóan áprilisban boltokba kerülő készülékek ezenkívül minden másban osztoznak majd egymással, vagyis mindkét készülék 5,2 colos kijelzőt, 3 GB RAM-ot, 2850 mAh-os akksit, 16 megapixeles kamerát és ujjlenyomat-olvasót (más hírek szerint retinaszkennert) kap, valamint támogatják majd a kézmozdulatokkal való navigációt is. A Samsung képviselőjének korábbi kijelentése szerint a dizájnban is komoly változásra számíthatunk, és bár a hírek szerint a dél-koreaiak végül kitartottak a műanyag burkolat mellett, a sokat kritizált szappantartóformának feltehetően búcsút inthetünk.

A Samsung valószínűleg ugyanezen az eseményen mutatja be a Galaxy Gear okosóra legújabb verzióját is, amely várhatóan már sokkal több mobileszközzel lesz kompatibilis, mint az elődje.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés