Vagyis valószínűleg a legjobb okostelefont, hiszen néhány perc nyomkodás alapján azért nem tudtunk meg mindent a Samsung Galaxy S8-ról, de amit láttunk, az nagyon ígéretes.

A Samsungot már önmagában azért dicséret illeti, hogy komolyabban hozzá mertek nyúlni a csúcsmodelljükhöz, hiszen az S6-tal és az S7-tel olyan klasszikus telefont alkottak, amit néhány évig még elég lett volna finoman pimpelgetniük nagyobb változtatás nélkül, hogy biztosan az övék legyen az egyik legjobb androidos teló.

Ehhez képest a Samsung szinte az egész telefont újratervezte, aminek eredményeképpen

egy olyan kivételes szép telefont hoztak össze, amihez képest az S7 egy rondaságnak tűnik.

A lenyűgöző dizájn kulcsa az 5,8 valamint 6,2 colos Infinity Display kijelző, ami szinte az egész telefont kitölti, csak alul és felül maradt egy-egy vékony sáv mutatóba.

Ez azzal járt, hogy a Samsung védjegyének számító Home-gombnak mennie kellett, de nem is baj, hiszen helyette kaptunk egy Force Touch-os virtuális Home gombot, vagyis elég megnyomnunk a képernyőt a kijelző felébresztéséhez. A telefont emellett íriszszkennerrel és arcfelismerő funkcióval is ellátták, vagyis az sem baj, hogy az ujjlenyomat-olvasó eléggé elérhetetlen helyre került a kamera mellett, mert úgysem sokat fogjuk használni.

Az már nagyobb baj, hogy a Bixby személyi asszisztens gombja is szinte elérhetetlen helyre került, a hangerő-szabályozó gombok alá. Maga a személyi asszisztens amúgy elég pengének tűnik, a Sirivel vagy Alexával ellentétben például lehetővé teszi, hogy hangirányítással kezeljük az alkalmazásokat és képes fotók alapján azonosítani a tárgyakat, de hogy a gyakorlatban mennyire működik jól, azt csak hosszabb próbálgatás után tudnánk megmondani.

A Samsung nem csak a telefon külsejéhez nyúlt hozzá bátran, de a TouchWiz felület is egészen megújult - ha minket kérdezel, előnyére, ráadásul olyan trükköket is tud, mint hogy ha felfelé simítunk a kijelzőn, akkor belép a főmenübe. Az ilyen trükkök a telefon méreteit tekintve mindenképpen hasznosak, különösen a nagyobb S8 Plusnál.

A telefon kezelhetőségére amúgy a hatalmas kijelző ellenére nem lehet panasz - különösen igaz ez az 5,8 colos S8-ra, amit határozottan kényelmesebb fogni, mint az S7-et. A 6,2 colos S8 Plusról ez már nem mondható el, de az, hogy egy ekkora kijelzővel ellátott telefont egyáltalán lehet egy kézzel használni, már önmagában egy kisebb csoda.

A Galaxy S8 Snapdragon 835 és Exynos 8895 procikkal érkezik (Magyarországra az utóbbival), amivel a kiszivárgott benchmark-eredmények alapján jelenleg

messze a legerősebb telefon a piacon.

Ez különösen jó hír annak fényében, hogy a telefonhoz egy vadiúj Gear VR virtuálisvalóság-szemüveg is érkezik, de ha valakit nem hoz lázba az ilyesmi, az is díjazni fogja az S8 teljesítményét, ami normális használat közben is határozottan gyorsabbnak tűnik, mint az elődje volt.

Szerencsére azért van, ami nem változott, így az új telefon továbbra is vízálló, és maradt hely a jack-csatlakozónak is, viszont végre az S8-ban is megjelent az új típusú USB-C-csatlakozó, ami gyorsabb töltést tesz lehetővé.

A végére hagytuk a Samsung legnagyobb újítását, a DEX dokkolót, amivel az S8 pillanatok alatt egy (szinte) teljes értékű asztali számítógéppé alakítható. Első hallásra ugyan voltak fenntartásaink, hiszen a Microsoft hasonló próbálkozása másfél évvel ezelőtt nem annyira jött be, de a DEX működés közben is határozottan használhatónak tűnt: a dokkolóhoz egér, billentyűzet és monitor is csatlakoztatható (vezeték nélkül is), az Android oprendszert pedig annyira szépen optimalizálták a nagyobb monitorhoz, hogy ha nem tudjuk, hogy mobilról megy, nem is gondoltuk volna, hogy nem egy valódi asztali PC-t látunk működés közben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

3 milliárd évnyi evolúció ment a kukákba az emberiség miatt

Egy férfi úgy száll szembe a Milton hurrikánnal, hogy a földhöz szíjazta a házát

További cikkeink a témában