A koreai The Bell értesülései szerint ugyanis a Galaxy X néven érkező telefonnak három kijelzője lesz, így tabletként és okostelefonként is lehet majd használni.

Az ilyen pletykákat persze érdemes jókora fenntartásokkal kezelni, hiszen az elmúlt években folyamatosan érkeznek olyan hírek, hogy a Samsung hamarosan bemutat egy összecsukható/összehajtható/feltekerhető telefont, de mindeddig még egy prototípust sem láttunk.

A hírek szerint a 2019-ben érkező Galaxy X-ben két 3,5 colos OLED-panel lesz, így kinyitva egy hétcolos tabletet kapunk, emellett pedig az egyik oldalán kívül is lesz egy 3,5 colos kijelző, vagyis a készülék hagyományos okostelefonként is használható lesz.

Már ezek alapján is érzékelhető, hogy a Galaxy X merőben kísérleti teló lehet, hiszen a kijelző mérete valószínűleg nem találkozna a felhasználók széles körének az igényeivel, a többrétegű telefon pedig minden bizonnyal sokkal vastagabb is lenne, mint egy mai csúcskészülék. Arra viszont jó lehet, hogy a Samsung felmérje a piaci igényeket, és a felhasználók visszajelzései alapján fejlessze tovább a technológiát.

Éppen emiatt arra tippelünk, hogy ha lesz is ilyen készülék, minden bizonnyal csak korlátozott számban, és legfeljebb néhány országban fog boltokba kerülni.

Természetesen a Galaxy X-ről egyelőre nagyon keveset lehet tudni, de nagyjából biztosra vehető, hogy a készülék nem hasonlít majd a ZTE Axon M-re, vagyis a két kijelző között nem lesz keret, valamint samsungos forrásokból azt is tudni lehet, hogy high-end cucc lesz, tehát minden bizonnyal csúcskategóriás, vagy ahhoz közeli specifikációra számíthatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés