A Samsung Gear S-sorozat eddig is a jobbak közé tartozott az okosórák között, de a koreai gyártó a legújabb verzióval egy nagyon fontos lépést tett afelé, hogy az emberek ne csak praktikus okokból viseljenek szívesen okosórát a csuklójukon, ugyanis a Gear S3 sokkal inkább emlékeztet egy valódi, márkás karóára mint egy okosórára.

Az új óra két különböző stílusban érkezik: a frontier sportosabb, mint classic elegánsabbnak lett szánva, bár szerintünk a kettő közül egyértelműen az első az, ami magabiztosan hozza a "teljesen normális karórám van"-érzetet.

A két modell méretben amúgy tökéletesen megegyezik egymással: 1,3 colos, 360x360 pixeles AMOLED kijelzőjük van, az S2-nél már látott, az óra vezérlésére szolgáló forgatható karimával. Az órákban emellett 4 GB tárhely és 768 MB RAM van, valamint pulzusmérő, vezeték nélküli töltési lehetőség és IP68-as víz- és porálló védelem. A Bluetooth, wifi, NFC, GPS alap, ami viszont nagyon fontos különbség, hogy a frontier verzió 3G és LTE-támogatást is kapott, vagyis szinte

tökéletesen alkalmas arra, hogy ne kelljen mindenhova magunkkal hurcolnunk a telefonunkat.

Ezt elősegítendő az új óra kapott egy kis hangszórót is, amivel élőszóban is képes felolvasni üzeneteinket, vagy az értesítéseket. Hogy a Gear S3 mennyibe fog kerülni, az egyelőre nem derült ki, de az eddigi tapasztalatokból kiindulva jócskán százezer forint feletti árcédulával érdemes kalkulálni, ha a vásárláson gondolkozol.

(Fotó: AFP, Samsung)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés