A Nap sarkvidékeinek felderítésére indít missziót az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA).

A NASA hétfői bejelentése szerint a Solar Orbiter nevű napszondát február 7-én indítják útnak a floridai Cape Canaveralból az Atlas V nevű hordozórakétán.

A Vénusz és a Föld gravitációs erejét fogja használni, hogy kilökje magát a Nap körüli pályájáról és így elsőként pillanthassa meg madártávlatból a Nap sarkvidékeit.

Az ekliptika a Nap egy év alatt megtett látszólagos útja az égbolton, valamint a Föld keringési síkja a Naprendszerben. Nagyjából a Nap egyenlítői síkjában helyezkedik el, ebben a síkban keringenek a Nap körül a bolygók.

„A Solar Orbiter előtt a Napot vizsgáló minden műszer az ekliptika síkjában, vagy ahhoz nagyon közel mozgott. Most képesek leszünk fentről lenézni a Napra”

– fogalmazott Russel Howard, az amerikai haditengerészeti védelmi laboratórium (Naval Research Laboratory) űrkutatója. Az egyetlen eddigi szonda egyébként a NASA és ESA által közösen kifejlesztett Ulysess volt, amelyet 1990-ben indították útnak, és a Nap sarkvidékei fölé repült. A szondának 2009-ben ért véget a küldetése, ugyanakkor sohasem került közelebb a Naphoz, mint a Nap–Föld-távolság, és csak olyan műszereket szállított, melyek csupán a közvetlenül a szondát övező körülményeket tudták vizsgálni.

Fantáziarajz a Solar Orbiterről

A Solar Orbiter viszont belép a Merkúr pályájára, és négy műszert és hat távoli érzékelésű képalkotó eszközt fog szállítani. A misszió hét éve alatt a Solar Orbiter 24 fokkal fog eltérni a Nap egyenlítőjének síkjától, ha a missziót három évvel meghosszabbítják, akkor 33 fokkal.

A tervek szerint a Naptól való legkisebb távolsága 42 millió kilométer lesz. Titánium hőpáncélja és kalciumfoszfát alkotta burkolata viszont ellenáll több mint 480 Celsius-foknak is.

Várhatóan közvetlen képet kap a Nap sarkpontjai felől érkező napszélről, és segíthet annak megértésében is, mi okozza a napfolt növekedésének és apadásának 11 éves ciklusát.

Ez is érdekelhet:

Képek érkeztek a Hold feltérképezetlen vidékéről

Vagyis a Föld egyetlen holdjának azon részéről, amit soha nem láthatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.