"Jó eséllyel előbb ülhetünk be egy eredeti Ferrari 250 GTO-ba, mint hogy egy ilyet a fejünkre rakhatnánk" - írtam a bemutatásakor Sennheiser HE 1 fejhallgatóról, ami nem volt teljesen alaptalan, hiszen a gyártó által csak visszafogottan "a világ legjobb fejhallgatójaként" aposztrofált füles 16 millió forintba kerül, és kizárólag egyedi megrendelésre készítik.

Az árából vehetnél egy Porsche Boxstert, budai lakást, világ körüli utat, 38 darab iPhone X-et, szóval nem volt túlzott kishitűség azt gondolni, hogy soha nem tudom meg, milyen érzés egy HE 1-en hallgatni az Iron Maident, de az élet úgy hozta, hogy a héten mégiscsak a fejemre került egy ilyen 16 milliós füles az Aria Hotel egyik elegáns lakosztályában.

Ferrariban ugyan azóta sem ültem, de gyanítom, hogy egy zenerajongó számára ez tényleg nagyjából olyan élmény lehet, mint egy autóbolondnak bepattanni egy GTO-ba, finoman végigsimítani a kormány tökéletesre csiszolt mahagóni borításán, gyengéden egyesbe kapcsolni a váltót, aztán úgy telibe taposni a gázpedált, hogy az agyad valahol 200 km/h környékén éri utol a testedet.

Ha szigorú akarok lenni, akkor persze azt kéne mondanom, hogy nem tudom, hogy a Sennheiser HE 1 tényeg a világ legjobb fejhallgatója-e (mivel a világ fejhallgató-állományának 99%-át sosem próbáltam ki), az viszont biztos, hogy

fizikailag lehetetlen, hogy egy fejhallgató ennél jobban szóljon.

És ebben nincsen semmi túlzás, egyszerű deduktív logika: a Sennheiser mindenből a legjobbat használta a HE 1 készítésekor, következésképpen a fejhallgatónak is muszáj a legjobbnak lennie. Ezt persze jóval könnyebb mondani, mint csinálni, hiszen mint kiderült, a teljes fejhallgatórendszer nagyjából hatezer különböző alkatrészből áll, amelyeknek nem csak egyenként kell tökéletesnek lenniük, de az egymással való kölcsönhatás szempontjából sem mindegy, hogy hol milyen anyagokat, megoldásokat használnak.

Milyen vastagságú legyen a titánium membrán? Milyen anyagból készüljenek a vezetékek a tökéletes jelátvitel érdekében? Milyen házba rakják a fejhallgató "lelkét", vagyis a csöves erősítőt, hogy kiszűrjék a légzajt? Hogyan lehet elkerülni a bipoláris tranzisztorokra jellemző torzítást? Ezernyi kérdés, és a Sennheisernek mindegyikre van válasza.

Valódi bőrből készült fülpárnák, egyedi eljárással csiszolt aranyozott kerámiaelektródák, a Michelangelo által is használt carrarai márványból készült ház, ezüstbevonatú oxigénmentes réz kábelek - a rengeteg részletet hallva szépen lassan kezdett összeállni, hogyan kerülhet egy fejhallgató ennyibe, de igazán ezt csak akkor lehet megérteni, ha a saját füleddel hallod, hogy mire képes a HE 1.

Ha az ember kipróbál egy 16 milliós bármit (legyen az akár egy kocsi, akár egy fogpiszkáló) akkor elég sok mindenre fel van készülve, de a HE 1-re egyszerűen nem lehet eléggé felkészülni. Amikor az első hang felcsendült, kicsit értetlenkedve oldalra néztem a fotelból, hogy vajon mi cincog itt mellettem, és egy rövid ideig azt gondoltam, hogy a fülhallgató nincs bedugva, a hang pedig biztosan a fotel mögé elrejtett hangfalból jöhet. Aztán a szoba másik oldalán felharsant egy trombita, és akkor összeállt a kép, hogy ezek a hangok tényleg mind a fejhallgatóból jönnek.

Egészen szürreális élmény, mintha egy láthatatlan zenekar venne körül.

Ehhez persze kellett a speciális, 3D-s rögzítési technika is, de később a "normális" számok közben kiderült, hogy a HE 1-ből a változó minőségű stúdióalbumok is egytől-egyig jobban szólnak, mint bármi másból.

Ennek tükrében azonnal érthetővé vált a fejhallgató ára is, hiszen aki HE 1-et vesz, az nem egy hagyományos fejhallgató helyett teszi le a voksát a Sennhesier fülese mellett, hanem egy profi, egész szobás hangrendszer helyett. Ha szeretnél erről személyesen is meggyőződni, akkor van egy nagyon jó hírünk, ugyanis éppen a hétvégén rendezik meg a Marriott Hotelben az AV Trend & Hifi Showt, ahol bárki személyesen is kipróbálhatja, hogy mit tud a Sennheiser fülese.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában