Nekünk az, hogy "na ideje felébredni!", de velünk ellentétben ez a robot tényleg simán eljuthat a Marsra.

A DARPA, vagyis az USA Védelmi Minisztériumának kutatásért felelős részlege ugyanis versenyt hirdetett robotoknak, amire a NASA Jet Propulson Laboratory is benevezett. Bár a verseny célja olyan robotok fejlesztése volt, amelyek itt, a Földön tudnak hatékonyan részt venni mentési, törmelékeltakarítási stb. munkálatokban, a NASA csapata nem titkoltan úgy fejleszette a saját robotját, hogy az egyszer majd arra is alkalmas legyen, hogy a Marson kutasson az élet nyomai után.

A CoStar ennek érdekében nem egy, hanem rögtön egy csapatnyi robotot küldött a Pittsburgh alatt húzódó bányákba, amik együtt dolgozva és a mesterséges intelligencia lehetőségeit is kiaknázva képesek egészen összetett feladatokat is végrehajtani, mint mondjuk egy mobiltelefon vagy egy bábu megtalálása.

A versenyen a robotoknak automatikusan, emberi beavatkozás nélkül kellett feltérképezniük az alagútrendszert, ötméteres pontossággal, a következő fordulóban pedig városi környezetben kell majd boldogulniuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

Az Apple eltüntetheti az iPhone-ok egyik legfeltűnőbb kompromisszumát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.