Legalább is ezt ígéri a Sex with Google Glass, amellyel saját szemszögből rögzíthetünk videókat az együttlét alatt. Egocentrikusoknak kötelező.

Bár a Google okosszemüvege még meg sem jelent, szinte nem telik el úgy nap, hogy a lelkes fejlesztők ne jelentenének be rá egy újabb pornóalkalmazást, vagy mondjuk zombiapokalipszisbe ágyazott fitneszprogramot. Most éppen a pornó volt a soros, mégpedig annak is az amatőr válfaja, a Sex with Google Glass-szel ugyanis a saját együttléteidről csinálhatsz felvételeket, egészen új szemszögből. Mondjuk a csajod szemszögéből. Vagy az asztalra letett telefonod szemszögéből. Az előbbiben nem tudjuk mi a jó, az utóbbi már egész életképes elgondolásnak tűnik, pláne, ha nincsen falitükröd, hiszen a Sex with Google Glass-szel real time-ban is mozizhatsz.

És ezzel még nincs vége, ugyanis a hancúr végeztével az alkalmazás egy komplett filmmé fűzi össze az eseményeket, így utólag is bármikor visszanézheted a művészi performanszt – persze csak egy rövidebb ideig, ugyanis öt óra elteltével a telefon automatikusan törli a filmet. Első hallásra borzasztó naívnak tűnik, de ezzel a Snapchat-szerű fícsörrel állítólag a női felet akarják óvni, nehogy a POV filmecske egy amatőr pornóoldalon végezze. Nem vagyunk róla meggyőződve, hogy ez a fajta beépített védelem hatékony lesz, de aki ilyen alkalmazást használ szex közben, annak talán nem is ez lesz a legfontosabb szempont.

(Fotó: Stockfresh, glassandsex.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A NASA költözteti a világ egyik legnagyobb űrrakétáját, húsz Boeing 777-es tömegét kell megmozgatnia hozzá

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés