Gondoltad volna, hogy napjaink autóit több évtizede örökölt szoftvereken tervezik, miközben a feltörekvő Kína nevetve előzi meg az európai gyártókat? Mindezen segítene egy magyar cég, a Shapr3D, amelynek az alapoktól újragondolt, bámulatosan interaktív szoftverével már a legnevesebb autógyártók is dolgoznak.

Ha nem jársz teljesen csukott szemmel, akkor biztosan hallottál róla, hogy Kína éppen most tervezi lelépni az európai autóipart. Még egy pár éve azt hallottuk, hogy a neves gyártók, prémiummárkák legnagyobb piaca nem Európa, de nem is az Egyesült Államok, hanem Kína, ahol presztízsnek számított európai autóval járni, ma pedig ott tartunk, hogy Kínában már nem veszik az európai autókat, mert mindent meg tudnak csinálni maguknak, méghozzá jobban, legalábbis a saját igényeiknek jobban megfelelve.

Az európai gyártók gyakran évtizedes tervezési módszerei nem tudnak lépést tartani a kínai konkurenciával

Most pedig arra készülnek, hogy hazai terepén döntik le az európai autóipart, és ehhez az első csapatok már a piacon vannak. Jó áron kínált, jól felszerelt, mutatós autók jönnek Kínából, és veszik őket Európában, miközben a tradicionális gyártók nagy bajban vannak, mert nem tudtak elég gyorsan alkalmazkodni a körülményekhez. Nagy változtatásokra van szükségük, sokan egyenesen úgy tartják, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, amikor az európai autóipar még megmenthető, és ebben egy ígéretes magyar cég fantasztikus szoftvere lehet a segítségükre.

Fejest ugrottunk a virtuális valóságba

Míg egy európai gyártónál még a legrövidebb modellciklusok is négy évet ölelnek fel, addig Kínában egy modell két év alatt kifut. Az európai autóiparnak fel kell vennie ezt a felgyorsult ritmust, és ehhez nincsenek meg a megfelelő eszközei. Hihetetlenül hangzik, de sok helyen még mindig harminc-negyven éve örökölt CAD szoftverekkel dolgoznak, a tervekről PowerPoint prezentációt készítenek, majd a javaslatokat újabb napokba, hetekbe telik feldolgozni. Nem egyszerűen egy új programra, hanem egy új szemléletre van szükség.

Közben itt állok a budapesti Akadémia utcában, fejemen az Apple Vision Pro bámulatos 3D szemüvegével, és magam előtt látom egy autó műszerfalát, amin a Shapr3D munkatársa éppen a javaslataimnak megfelelően módosításokat végez, méghozzá egy iPad Próval. Pár éve még csak filmen láttunk ilyesmit, pedig az egész annyira kézenfekvő, hogy jogos a kérdés: eddig miért nem így csinálták?

Szükség volt hozzá egy olyan szoftverre, ami nem a régi programok újracsomagolt változata, hanem valóban az új idők igényeire szabták.
Csanády István a Shapr3D prototípusával 2017-ben

Amikor Csanády István, a Shapr3D alapítója elkezdett dolgozni a prototípusán, még nem is jelent meg minden olyan eszköz, amivel végül kiteljesedhetett a használata. 2015-ben aztán megjött az iPad Pro, az első olyan tablet, amit ceruzával lehetett használni, és ez új lendületet adott a munkának. Maga az Apple is fantáziát látott a modellező alkalmazásban, ezért az iPad Pro második generációjának bemutatóján már a Shapr3D is szerepet kapott. A táblagépen annyira intuitívan használható a program, hogy még gyerekek is elsajátíthatják a kezelését.

A táblagéptől a szemüvegig

A kilenc nyelven elérhető program az egyéni felhasználóknak 299 dollárba kerül egy évre, oktatási intézményeknek ingyenes, mégis elsősorban a nagyvállalati ügyfelekben látja a fantáziát a Shapr3D, és ezért az iPad után már a Mac és Windows operációs rendszert futtató számítógépeken is lehet dolgozni vele. A többi CAD programot pedig azzal lépte le végképp a Shapr3D, amikor az Apple Vision Próval is használhatóvá vált, ezzel a méregdrága, de bámulatosan profi szemüveggel, amivel a virtuális valóságban is lehet tervezni, modellezni.

Negyedóra sem telt el, mire a Shapr3D-vel a szemem láttára elkészült egy műszerfal alapvető modellje, miközben a tervezője iPad és Windows között váltogatott, böngészőben is megnyitotta a projektet, majd végül közösen az Apple szemüvegével néztük meg az életnagyságú eredményt a virtuális térben. Nemcsak a formák, hanem a különféle színek, textúrák közt is lehet váltogatni, és mindig az épp leghasznosabb eszköztár jelenik meg a kezünk alatt.

A Shapr3D egyik ügyfelénél a prototípus-tervezés egyik szakasza két hétről két órára csökkenthetővé vált ezzel a megoldással.
2017-ben még egy ilyen háti szerkó kellett a kezdetleges virtuális valóság megjelenítéséhez is

Nyolc éve egy érdekes látogatáson jártam a Mercedes sindelfingeni dizájnközpontjában, ahol bepillanthattunk az autótervezés folyamataiba a rajzolástól az agyagmodelleken át a számítógépes munkákig. 2017-ben nagy számnak tűnt, hogy a készülő autót a virtuális valóságban is megnézhettük, de ehhez hátizsákban kellett magunkra venni egy bivalyerős számítógépet, a fejükre tett szemüvegben pedig egyenként meg tudtuk volna számolni a pixeleket. Csak nyolc év telt el, de óriásit változott a világ ezen a téren is.

Közben a műszerfal után már egy elektromos autók töltésére való töltőoszlop került elém a virtuális térben. Az életnagyságú modellen az már első pillantásra kiderült, hogy a csatlakozója alacsonyan van a kényelmes fogáshoz, át kell tervezni, ami csak egy pár mozdulat. De nemcsak ebből az egy szögből nézhetem meg, hanem az ujjamat összecsippentve megforgathatom, felemelhetem, kinyithatom a fedelét, és a mechanikájába is bepillanthatok. Bámulatos – egy kolléga megjegyezte, nem akarja, hogy a gyerekei tudomást szerezzenek erről, mert roppant addiktív is.

Vezető autógyártók használják

A Shapr3D szoftverét a világ vezető autóipari és háztartási elektronikai gyártói használják a tervezési, fejlesztési és prototípus-készítési feladatban, és mindez már nemcsak az esztétikai és funkcionális kérdés, hanem a túlélést jelenti számukra. Az egyik gyártónál évente 300 ezer dollárt takarítanak meg azzal, hogy egy gyakran cserélendő alkatrészt saját karbantartó csapat tervez meg és nyomtat ki 3D-ben. A szoftver arra is lehetőséget ad, hogy a tervezés kilépjen a mérnöki szobából, és a gyártósoron dolgozókat is bevonja a térbeli együttműködésbe, ami sokkal hatékonyabbá teheti a munkát.

Jelenleg tizenhat vezető autógyártó közül héttel állnak tárgyalásban, és többen aktívan használják is a szoftvert.

A BMW például saját videójában villantotta fel, hogy a debreceni üzemben gyártandó Neue Klasse modellcsalád alapoktól újragondolt Panoramic iDrive műszerfalát is a Shapr3D-vel tervezték. A képeken is rendkívül menőnek tűnő program többeszközös jellege lehetővé tette, hogy az íróasztalnál, a műhelyben és a tesztpadon egyaránt tervezhessenek, és a korai koncepciókat minden eddiginél gyorsabban alakítsák át gyártható termékekké.

Büszkék lehetünk rá, hogy ez a sikertörténet Budapestről indult, és a Shapr3D még mindig növekedésben van.

Csanády István elmesélte, hogy egy apró helyiségből indultak, jelenleg pedig a budai várra néző, lenyűgöző panorámás irodájukban százharmincan dolgoznak, és most nyitották meg amerikai irodájukat is Denverben, amivel hatékonyabb lesz a kapcsolattartás a tengerentúli ügyfeleikkel. A teljes fejlesztés tehát Magyarországon zajlik, és a hazai tudásbázis erős alapot teremt számukra a nemzetközi terjeszkedéshez.

Budapestről indulna az európai autómárkák megmentője? Csanády Istvánnak még ennél is nagyratörőbb tervei vannak. Mivel a világ GDP-jének 16 százaléka a gyártásból származik, ha csak hat százalékkal növelhetnék a hatékonyságukat ezzel a korszerű tervezőeszközzel, azzal világszinten 1 százalékos GDP-növekedést lehetne elérni. A Shapr3D bemutatója után, főleg az Apple Vision Pro szemüvegén keresztül a virtuális világban látva szinte érthetetlen, hogy miért akarna bárki másik CAD programot használni 2025-ben.

Ez is érdekelhet:

Faltól falig kijelző lesz a jövő BMW-iben

Ez a rendszer lesz a Debrecenben gyártott BMW-kben is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés