A kutatók már régóta nagyon várták, hogy a marsjáró eljusson erre az agyagos területre. A kép előterének bal oldalán látható a Curiosity által fúrt két mélyedés. A műszer az innen vett kőzetminták kémiai alkotóelemeit elemzi: a fúróval porrá őrli, majd a mintákat hordozható laborjában helyezi el. Szeptember 24-én végezte el az eddigi második ilyen mintavételét.

A marsjáró mögött mintegy 300 méterre látható a Vera Rubin hegyvonulat, amelyet a Curiosity egy éve hagyott el. A hegygerinc mögött feltűnik a Gale-kráter pereme és talaja.

Egyébként már hét éve annak, hogy a NASA a Marsra küldte a Curiosityt. A közel egytonnás marsjárónál nagyobb mobil kutatóeszköz még nem járt a vörös bolygón, ahol 2012 augusztusa óta közel 17 kilométert tett meg, és közben pár százezer fotót is továbbított az amerikai űrhivatalnak.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

(forrás: NASA, BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés