Oroszországban olyasmi történt, ami korábban még soha: egy robot megszökött a permi Promobot Labs-ból, és hatalmas közlekedési káoszt okozott a városban.

A Promobot V2 névre keresztelt robottól mondjuk nem igazán vehető zokon ez a viselkedés, ugyanis a készítői éppen arra tanították, hogyan közlekedjen teljesen önállóan. Csakhogy egy nyitva felejtett ajtónak köszönhetően a robot kicsit túlságosan önállóan kezdett közlekedni: a Promobot mintegy negyven percen keresztül vándorolt a városban, nem kicsit feltartva a permi forgalmat, mielőtt az akkumulátora lemerült.

A robotot egyébként egyfajta orosz C-3PO-nak szánják a készítői, vagyis elsősorban arra szolgálna, hogy zsúfoltabb helyeken útbaigazítsa az embereket, és adott esetben fordítson is. A mozgásképtelenné vált robotot gyorsan begyűjtötték, de hogy mi lett a sorsa, azt egyelőre nem tudni. Reméljük, azért nem deportálták Szibériába.

Mondjuk az sem kizárt, hogy az egész csak egy jól kitalált vírusmarketing volt, a robot funkcióját, és a meglepően jól dokumentált szökési kísérletet figyelembe véve legalább is elég sokan erre gyanakodnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni