A Szu–35 (NATO-kódja: Flanker–E) az orosz Szuhoj repülőgépgyár 4++ generációs harci gépe, melyet már néhány éve megismerhettünk.

Az Orosz Légierő egyik legkiválóbb és legveszélyesebb gépét repülés közben is fel lehet tölteni üzemanyaggal, képes anélkül földi és vízi célpontra lőni, hogy belépne az ellenség légvédelmi zónájába, és akár közel 90 kilométeres távolságból is felismeri az olyan lopakodó repülőgépeket, mint például az F–35-ös – a 400 kilométer hatótávolságú R–37M levegő-levegő rakétája pedig (finoman fogalmazva) tekintélyt parancsoló. A gép maximális felszálló tömege 34,5 tonna, csúcssebessége 2780 km/h, felső repülési határa 20 kilométer, maximális hatótávolsága pedig külső üzemanyagtartályok nélkül 3600 km. Nem rossz számok, de most lássuk, milyen gyönyörűen táncol az idei MAKS nemzetközi légi- és űrszalonon:

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés