Hétfőn a munkahelyeden fogsz aludni, de a Vérholdért simán megéri.

Sokak életében ez lesz az első alkalom, amikor egyszerre láthatnak egy teljes holdfogyatkozást egy szuperholddal kombinálva, hiszen hasonlóra utoljára 33 évvel ezelőtt, 1982-ben került sor.

Hogy mi lesz látványos egy éjszakai holdfogyatkozásban? Nos, a Hold nem teljesen úgy fogyatkozik, ahogy a Nap, így amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül, utóbbi nem eltűnik, hanem vöröses fényben fog tündökölni. Valami ilyesmire kell számítani, csak még ennél is jobbra:

Az biztos, hogy nem akármilyen égi jelenségnek lehetünk majd szemtanúi, tehát ébresztőt be, és hétfőn éjjel 2-től lesd az eget, mert jön a vérhold. A hosszúra nyúló program egyébként háromnegyed ötkor éri el a csúcspontját és reggel fél nyolckor ér véget, szóval ha nem akarsz éjszakázni, akkor akár még a reggeli kávé mellett is megnézheted a végét. Részletes program itt.

UPDATE: Sajnos úgy néz ki, hogy Magyarország nagy részén nagyon keveset lehet majd látni a holdfogyatkozásból a felhők miatt, de szerencsére a NASA gondolt ránk, és élőben közvetítik az egészet a honlapjukon.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.