Aprócska program, mégis rengeteg okosság kapott helyet a Thread nevű Androidos alkalmazásban, amely elsősorban azoknak fog segítséget nyújtani, akiknek az ismerősei aktív online életet élnek. A Thread telepítése után ugyanis számos extra információt kapsz azon ismerőseidről, akik épp téged tárcsáztak, hiszen a hívásjelzés mellé odaférnek a legfrissebb Facebook és Twitter bejegyzései, csakúgy, mint az utoljára egymásnak írt SMS-ek, e-mailek és jegyzetek is. Így – még mielőtt fogadnád a hívást – képben lehetsz, hogy kivel mit beszéltél meg utoljára, és egyúttal azt is láthatod, hogy mivel foglalkozott a haverod, netalán a munkatársad az elmúlt napokban. Mindez persze eddig sem volt lehetetlen feladat az okosmobilok számára, csak épp 3–4 különböző programot kellett érte elindítani, míg a Threadnek köszönhetően egyetlen hírszerző alkalmazás gyűjti neked össze a legfontosabb részleteket. A hívás befejeztével pedig közvetlenül – azaz egy–két ujjmozdulattal – elküldheted e-mailben, SMS-ben, vagy a kedvenc közösségi oldalad segítségével a kért/megígért adatokat is, azaz egy igazi mindenesre tehetsz szert az ingyenes Androidos alkalmazással.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés