Ebből lesz az igazi X-akták.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon bejelentette, hogy új munkacsoportot hoz létre, amely a korlátozott légtérben érzékelt ufóészlelésekről szóló jelentéseket fogja kivizsgálni és elemezni – vagyis elindul az igazi X-akták.

Kathleen Hicks amerikai védelmi miniszterhelyettes nyilatkozata szerint az azonosítatlan repülő jelenségek (UAP) jelenléte a korlátozott légtérben repülésbiztonsági kockázatokat jelent a légi személyzet számára, és nemzetbiztonsági aggodalmakat is felvethet – elsősorban a drónokkal és más repülő eszközökkel folytatott kínai kémtevékenység miatt aggódnak.

Az új, Repülő Tárgyak Azonosítását és Kezelését Koordináló Csoportnak (Airborne Object Identification and Management Synchronization Group, AOIMSG) elnevezett szervezeti egységnek egészen pontosan a repülő tárgyak észlelése, azonosítása és tulajdonságaik megállapítása lesz a feladata, valamint az általuk jelentett lehetséges fenyegetések értékelése és csökkentése.

A munkacsoport felállítására azt követően került sor, hogy a kormányzat júniusban közzétett egy jelentést, amely 144 észlelésről számolt be, de a jelentés szerint nem állt rendelkezésre elegendő mennyiségű adat a titokzatos repülő tárgyak azonosításához.

Ez is érdekelhet:

Ember alkotta eszköz nem repült még olyan gyorsan, mint a NASA napszondája

A Parker Solar Probe 163 kilométert tett meg egy másodperc alatt.

A Földnek lassan olyan gyűrűje lesz, mint a Szaturnusznak

Csak 170 millió darab, 7500 tonna össztömegű űrszemétből.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés