Nemcsak Stonehenge, de a mellette futó, látszólag egyszerű országút is csodás titkokat rejt.

Az A303-as főút Basingstoke-t köti össze Hampshire-rel Anglia déli részén, de talán jobb úgy hivatkozni rá, hogy elhalad Stonehenge mellett is. Kiemelten fontos út tehát, öt megyén halad át, néhány szakaszát pedig a régészeti feltárások szerint már a kőkorszakban is használták.

Pár éve Stonehenge mellett vas- és bronzkori sírokat is találtak, amikor tesztfúrásokat végeztek az A303-as alagútjához. A terv szerint egy három kilométeres szakaszon a föld alá vitték volna az országutat, de az építkezés nagy vitákat kavart, sok szakértő a világörökségi helyszínt érő jelentős károktól, régészeti kincsek százezreinek pusztulásától tartott.

Mindenesetre az új keresztmetszete alapján remekül feltárult a rétegrend, ahogy a különböző korszakokban különböző anyagokon közlekedtek rajta:
A rétegek: természetes mészkő, betemetett gyep, bronzkori, római kori, középkori utak, 19. századi kavicsút, modern út

Alagút pedig a jelen állás szerint nem lesz, miután 2021 nyarán egy bírósági döntés jogellenesnek minősítette a közlekedési miniszter korábbi, az építkezést jóváhagyó döntését. Azaz a tervet elkaszálták.

(Fejléckép: az A303-as a háttérben Stonehenge-dzsel, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Szenzációs régészeti lelet: egykoron Shakespeare taposhatott ezeken a deszkákon

Ez lehet az egyetlen megmaradt színpad, ahol egykor fellépett a világhírű angol író.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

Péntek 13 – vajon miért tartjuk szerencsétlennek ezt a napot?

További cikkeink a témában
Ha ezek vannak otthon nálad, akkor igazi nőcsábász vagy – Avagy tárgyak, amitől izgalmas lesz egy randi otthon
Hirdetés