A kínai Sichuan Airlines egyik járata kényszerleszállással ért földet, miután közel 10 kilométeres magasságban kitört a pilótafülke egyik szélvédője.

A járat Csunkingból a tibeti fővárosba, Lhászába tartott volna, de végül Csengduban landolt. A baleset során néhány műszerdarab repült ki a gépből, az üvegdarabok pedig megsebesítették a gép egyik tisztjét. A repülésvezérlő is megadta magát, valamint az oxigénmaszkok is kinyíltak az utastérben.

Itt történt meg a baj:

A kapitány ezek után nem sokat habozott, jöhetett a vészsüllyedés, így 7100 méterre süllyedt az Airbus A319-100 – a hegyek miatt ennél tovább nem mehetett –, a hegyes részek elhagyása után pedig már 3 kilométeres magasságban volt a gép, félórával később pedig már Csengdu repterén landolt.

Ez is érdekelhet:

Három vadászgép különleges küldetést kapott: megállítani az évszázad napfogyatkozását néhány percre

Ahhoz viszont, hogy holdárnyékban maradhassanak, gyorsabban kellett repülniük, mint ahogy a Föld kering a saját tengelye körül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Videón a tomboló Napunk tízezer kilométer magas plazmanyúlványai és az egymillió Celsius-fokos régiói

A kitörő vulkánba repült egy drón, és végig vette, ahogy elnyeli a kilövellő forró láva

Így fog kinézni a 25 év után feltámasztott legendás Nokia modern változata

További cikkeink a témában