Propaganda- és praktikus célt is szolgált, nagyon hamar megépítették az Előre állomásig, de a Hűvösvölgybe is néhány év alatt elért. Ma az egyik legjobb retróprogram.

1947-ben határozott az államvezetés egy olyan vasút létesítéséről, amelyen a szolgálatot nagy részben gyerekek látják el. Több lehetséges helyszín is felmerült – a gödöllői kastély környéke, a Margitsziget és a Népliget –, végül a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága a budai hegységet választotta, már csak azért is, mert a szintén akkoriban létesítendő csillebérci úttörőtábor megközelítése burkolt közút híján nehézkes volt.

A Gyermekvasútnak és Úttörővasútnak is nevezett, keskeny nyomtávú kisvasút építését 1948. április 11-én kezdték el a Széchenyihegyen, az 1911-ben megnyílt golfpálya helyén. Rohamtempóban készült a vonal, 1948. július 31-én már át is adták az első szakaszt az Előre (ma: Virágvölgy) állomásig, ’49. június 24-én már a Ságvári-ligetig (ma: Szépjuhászné), ’50. augusztus 20-án pedig a 198 méter hosszú Hárs-hegyi alagúton át a Hűvösvölgy állomásig ért a pálya.

(Fotó: Fortepan/Gresz Miklós)
Úttörővasutas Úttörőváros (ma: Csillebérc) állomáson 1949-ben (Fotó: Fortepan/Sebestyén Bence)
A megnyitás évében az úttörővárosi állomáson (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)
Az első szakasz az Előre (ma: Virágvölgy) állomásig ért (Fotó: Fortepan/Nagy József)
A harmadik szakasz avatóünnepsége 1950. augusztus 19-én. A szónoki emelvényen Bebrits Lajos közlekedésügyi miniszter (Fotó: Fortepan/Uvaterv)
Ünnepség a teljes vonal átadása alkalmából 1950-ben (Fotó: Fortepan/Uvaterv)
Széchenyihegy, étterem a végállomáson 1958-ban (Fotó: Fortepan/Burszán Sándor)
Jó időben különösen népszerűek a nyitott kocsik (Fotó: Fortepan/Bolvári László)
A hűvösvölgyi végállomás 1973-ban (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)
Dízelmozdony vörös csillaggal a Sárvári-liget (ma: Szépjuhászné) állomáson 1973-ban (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)
1950. Akkor modern, ma retró állomásépület (Fotó: Fortepan/Uvaterv)
Nyaraló a Konkoly-Thege Miklós úton, a Normafa és a Távcső utca között, 1957-ben. Háttérben az Úttörővasút Normafa állomása, amelyet csak 1973-ban helyezték át a mai helyére (Fotó: Fortepan/Sattler Katalin)
A Ságvári-liget állomás 1964-ben (Fotó: Fortepan/Nagy Gyula)
1989-es fénykép, de sokkal korábbi is lehetne (Fotó: Fortepan/Drimbe József)
A hűvösvölgyi végállomáson 1976-ban. A pálya amúgy egyvágányú (Fotó: Fortepan/Jurányi Attila)
A Sárvári-ligetnél 1975-ben (Fotó: Fortepan)

A vonal 11,7 kilométer hosszú, egyvágányú, a szintkülönbség 235 méter. Máig nincs villamosítva, a szerelvények 20 km/óra maximális sebességgel közlekednek, negyven-ötven perc az átlagos menetidő.

Az Úttörővasút a szocialista nevelés egyik eszköze volt: csak jó tanulókat vettek fel, bármely tantárgyból a hármas osztályzat kizáró ok volt. Fennállásának teljes idején jellemzően mindig többszörös (az 1970-es években akár tízszeres) volt a túljelentkezés, nagy dicsőség volt az Úttörővasúton dolgozni.

1959, kerthelyiség a Ságvári-ligetnél (Fotó: Fortepan/Bauer Sándor)
Kietlen hangulat 1959-ben, a széchenyihegyi végállomáson. Jobbra a tévétorony áll (Fotó: Fortepan/Bauer Sándor)
Jegyváltás avonatban. 1961 (Fotó: Fortepan/Németh Tamás)
Étterem a felső végállomáson 1967-ben. Úgy tűnik, nem kirándulók ülnek az asztalnál (Fotó: Fortepan/Németh Tamás)
1956-ban, a hárshegyi állomás közelében (Fotó: Fortepan/Szepesfalvy Gábor)
Színes napernyők 1972-ben a Ságvári-liget állomásnál. (Fotó: Fortepan/Főmterv)
A divatos külsejű hölgy Bedecs Éva, a Magyar Ifjúság újságírója. 1973 (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)
Moszkvics és Bogár 1971-ben, a hűvösvölgyi végállomásnál (Fotó: Fortepan/Bauer Sándor)
Gőzmozdonyos nosztalgiavonat indul a gyermekvasút Széchenyihegy végállomásáról 2023. július 31-én (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)
Gőzmozdonyos nosztalgiavonat Hárshegy és Hűvösvölgy állomások között. A 75. évfordulóra emlékezve különböző programokkal várták a családokat, egykori úttörő- és gyermekvasutasokat a Széchenyihegyen, az első szakasz végállomásán (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)
Drónfelvétel, ahogy a panoráma ívben halad a Gyermekvasút a Nagy-Hárs-hegy oldalában, néhány nappal ezelőtt (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)

A rendszerváltozáskor, 1990-ben Gyermekvasútra változtatták a kisvasút nevét, üzemeltetése az Úttörőszövetségtől a MÁV-hoz került. 2015-ben bekerült a Guinness-rekordok közé, mint „a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el”.

Az Úttörő-/Gyermekvasúton fennállásnak hetvenöt éve alatt több mint 16 ezer gyerek szolgált, sokan közülük felnőttként is vasutasok lettek.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában