A magántulajdonban lévő de Havilland Vampire WZ507 hatalmas károkat okozott felszállás közben a South Staffordshire-i repülőtéren, miután a kipufogója gyakorlatilag darabokra szaggatta a kifutópályát.

A gép indulása után nem sokkal, még viszonylag kisebb motorteljesítmény mellett is elkezdtek leválni apróbb darabok a kifutópálya aszfaltjáról.

De miután a pilóta megnövelte a vintage vadászgép teljesítményét a felszállás előtt, indult csak igazán a nagy buli, ugyanis a kifutópálya burkolatának a nagyobb darabjai is elkezdtek a levegőbe szállni.

A történet pedig egész komoly volt, ugyanis egy-egy hét vagy nyolc méter széles is lehetett:

A „vámpír” lényegében végigszántotta a kifutópályát – szerencsére a pilóta nem sérült meg, és a repülőgép sem szenvedett komolyabb károkat. Mint kiderült, később ugyanazon a reptéren landolt, de már egy másik kifutópályán.

A de Havilland Vampire egy brit sugárhajtású vadászgép, melyet a II. világháború alatt kezdtek el gyártani, majd 1946-ban állították hadrendbe. A de Havilland Vampire a Brit Királyi Légierő (Royal Air Force) második sugárhajtású repülőgépe volt, amely 1955-ig szolgált vadászgépként a királyi légierőnél, majd ezután 1966-ig gyakorló repülőnek használták.

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk, hogy fertőtlenítik a repülőgépeket a koronavírus-járvány miatt

Tudtad, hogy a repülés az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód koronavírus-járvány idején.

(forrás: Popular Mechanics)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés