Naprendszerünk egyik legnagyobb aszteroidája hamarosan elhalad a Föld mellett, így a szerencsésebbek szabad szemmel is láthatják majd a tiszta égbolton.

Az 530 kilométer átmérőjű Vesta a Mars és Jupiter között található kisbolygóöv második legnehezebb égitestje, és lényegében az egész kisbolygóöv tömegének 9%-át foglalja magába. Becsapódások miatt tömegének körülbelül 1%-át veszítette el az utóbbi egymilliárd évben, az így keletkezett HED-meteoritok több alkalommal is meglepték már bolygónkat. Emellett a Vestáról még érdemes tudni, hogy a legfényesebb aszteroida – a Nap fényének 43 százalékát veri vissza, a Hold csupán 12 százalékát –, az amerikai űrhivatal (NASA) Dawn űrszondája pedig 7 éve állt pályára egy kutatóprogram keretében az égitest körül, hogy tanulmányozza azt.

Az objektum ugyebár elég fényes ahhoz, hogy néha szabad szemmel is lássuk, azonban már két évtizede nem volt ilyen közel a Földünkhöz, mint most. Június 19-én mintegy 170 millió kilométerre volt a bolygónktól – a Nap ennél nem sokkal van közelebb hozzánk –, és

egészen július 16-ig lesz látható a délkeleti égbolton a Nyilas csillagkép közelében, amennyiben az északi félgömbről nézzük.

Az útvonala egyébként igencsak közel lesz a Szaturnuszéhoz, így elegendő felismerned a Naprendszer második legnagyobb gázóriását, hogy attól jobbra megleld a Vestát. Bár az aszteroida szabad szemmel is látható lesz, ha van kéznél távcső, akkor érdemes használni, hogy még pontosabb, látványosabb és részletgazdagabb képet kaphass róla.

Ez is érdekelhet:

Ilyen lenne egy sétarepülés a Mars felett

Kicsit egyhangú, de azért szívesen kipróbálnánk élőben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Rejtélyes objektumra bukkantak, alapjaiban írhatja újra, amit eddig a galaxisok születéséről gondoltunk

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.