A bringások helyzete a legtöbb országban korántsem ideális. Gondoljunk csak a (nem lévő) bicikliutakra és biciklisávokra, vagy arra, hogy milyen veszélynek vannak kitéve, amennyiben – a szabályokat betartva – az úttesten tekernek előbbiek hiányában az autók mellett.

Ehhez törvényszerűen hozzátartozik az is, hogy Európa eme táján (sem) alakult ki még egy erős biciklis közlekedési kultúra – az etalonnak számító Hollandiával ellentétben –, azaz sokszor nem kapják és nem is adják meg a bringások a gyalogosokkal vagy az autósokkal szemben a kitüntetett figyelmet. Jó példa erre az, hogy hiába is vannak adott esetben bicikliutak biztosítva – amelyek sokszor sehonnan sem vezetnek és sehová sem tartanak –, a gyalogosok gyakran járdaként, az autósok pedig parkolóként használják azokat. (De persze a bringások közt is gyakori az, hogy úgy cikáznak a járdákon vagy a közúton, mintha isteni teremtmények lennének, akikre lényegében a szabályok csak alig vonatkoznak.)

A helyzet sötétedés után még kevésbé optimális, a rossz(abb) látási viszonyok ugyanis a bringások helyzetét hatványozottan rontják. Erre gondolhattak a Michelin fejesei is, amikor egy különleges biciklis világítási rendszer fejlesztésébe fogtak.

A BikeSphere egy egyszerű ötletnek indult, amelyet a Michelin a #TrendyDrivers kezdeményezés részeként fejlesztett tovább azzal a céllal, hogy elősegítse a biztonságosabb és tudatosabb közlekedést. Első lépésként

arra a kérdésre próbáltak megoldást találni, hogy miképp tegyék biztonságosabbá a biciklisek közlekedését gyenge fényviszonyok között.

Így jutottak el egy olyan világítási rendszer kifejlesztésének az ötletéhez, amely ötvözné a hagyományos biciklis világítást néhány high-tech kellékkel.

A klasszikus fényszórók és a hátsó lámpatest mellett a BikeSphere számos érzékelővel fel van szerelve, amelyek intelligens funkciókat tartalmaznak.

A csomag része egy olyan fényérzékelő, amely azonnal aktiválja a rendszert, mihelyt a biciklis környezete sötétebbé válik.

Bekapcsolt állapotban többek között egy vörös, forgó kör veszi körül a kerékpárost, a láthatóság pedig jelentős mértékben megnő. A BikeSphere ezen felül közelségérzékelővel is rendelkezik.

Amennyiben egy autó túl közel van, a bringa körül látható vörös félkörök megkétszereződnek, amelyek gyorsabban és erősebben kezdenek el világítani – figyelmeztetve ezzel a bicajost és a sofőrt is egyaránt.

A BikeSphere egyelőre még a prototípus fázisban van, a tervezők ugyanakkor azt latolgatják, hogy mindenki számára elérhetővé teszik a világítási rendszerhez tartozó vázlatokat és alkatrészlistát, beleértve az egyes komponensek 3D-nyomtatásának a módját is. A Michelinnél ezzel szeretnék elérni, hogy mások is elkészítsék BikeSphere saját verzióját, továbbá tippeket és ötleteket kapjanak a rendszerhez, amelyek segíthetnek továbbfejleszteni az eredeti elképzelést.

A Michelin egyébként nem először mutatta meg, hogy bizony gondol a bringásokra is. Nemrég épp ezzel rukkoltak elő:

Ilyen lehet a jövő bringája, amit bizony nehéz lesz nem imádni

A Bridgestone nagyot álmodott. Az álom pedig hamarosan valósággá válhat.


(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában