Vissza a csúcsra – A hetes Golf lett az Év Autója

Meglepően simán végződött az európai Év Autója 2013 szavazás: a Volkswagen Golf VII letarolta a mezőnyt, kétszer annyi pontot szerezve, mint a második helyezett Toyota GT86.

A számmisztika miatt a németeknek eleve nem sok okuk volt az aggodalomra, hiszen a Golf eddigi összes generációja dobogós lett az Év Autója szavazáson, tehát a kérdés inkább az volt, hogy az első három hely közül ezúttal melyiket sikerül megcsípni. Az elsőt sikerült, ráadásul 414 ponttal, ez a szokatlanul nagy arányú győzelem az elmúlt tizenhárom év bármelyikében elég lett volna az első helyhez. A szavazás annyira sima volt, hogy a másodiknak megválasztott Toyota GT86 csak feleannyi, 202 pontot kapott, mint a Golf. A szakújságírókból álló zsűri a harmadik helyet a Volvo V40-nek adta, így a Ford B-Max, az A osztályos Merci, a Renault Clio, a Peugeot 208 és a Hyundai i30 is lemaradt a dobogóról.

Az értékelésnél többen is kiemelték a Volkswagen forradalmi, MQB moduláris gyártási technológiáját, valamint a hetes Golf rendkívül takarékos, mégis erős BlueMotion motorjait.

Az alsó-középkategóriás Golfból 1974 óta mintegy 28 milliót adtak el, amivel a harmadik legkeresettebb autónak számít a világon, és a Renault Clio mellett az egyetlen, amely kétszer is megnyerte az Év Autója szavazást. Hogy joggal-e, azt a hetes Golf kapcsán ebben a cikkben járjuk körül.

Player Autószalon

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon