Csak akkor tudta meg a nagyközönség, hogy végzettsége szerint közgazdász, amikor 2001-ben ő lett a Hungaroring elnöke. Addig sportriporterként, a Telesport és az Ötödölő műsorvezetőjeként, főleg pedig Forma-1-es kommentátorként ismerték, utóbbival sikerült a legtöbb rajongót és a legtöbb olyan embert is szereznie, aki inkább lehalkította vagy a német RTL-re kapcsolta a tévét, amikor kialudtak a piros lámpák a rajtvonalnál.

Barátjával és üzlettársával, Héder Barnával

Palik ugyanis kiabált, nyüszögött, heherészett, a stúdióban ülve vészelt át vagy tucatnyi infarktust, ami önmagában sem általános sportriporteri magatartás, a futamokat korábban közvetítő Dávid Sándorhoz képest viszont különösen újszerű volt. (Ezen a linken hallható, milyen Dávid Sándor, amikor halálra rémül.) Sokan örültek a lelkesedésének, sokan megőrültek tőle, de azt senki nem vitathatja, hogy örökéletű idézetek fűződnek a nevéhez.

Hova tűnt Damon Hill?

1997-ben, a Magyar Nagydíjon a rajttól vezető Damon Hillt az utolsó körben előzte meg Villeneuve – ez az előzménye a talán leghíresebb Forma-1-gyel kapcsolatos, magyar kommentátori mondatnak, de van még néhány, amit érdemes megemlítenünk, őrizze meg az örökkévalóságnak a Google:

  • Hát hoppácska van! Hajj, de srác ez!
  • Ha megnézzük az első négy helyezettet, az a legfeltűnőbb, hogy Alboreto ötödik.
  • És mindkét jobb első kereke hiányzik!
  • Ez nem is négytized, ezt nézzék... ez maga Michael Schumacher!
  • Mansell most lazít egy kicsit, kényelmesen autózik. Nem, nincs igazam. Egy újabb körrekord.
  • Az európai versenyzők hamar megismerték a pályát, különösen az új-zélandi Paul Radisich.
  • Alonso képtelen tartani, egyébként gyönyörűen tartja Trullit.
  • Harminc körrel a verseny megkezdése előtt Fisichella vezet.
  • Energiával teli módon eldurran az ökle.
  • Hát körbebutáskodja ezt a mezőnyt, ezt nem is hiszem el, pedig végig kajáltatták, végig valaki mögött ment az uzsisszatyorral.
  • Räikkönen az első, 25 másodperccel vezet Fisichella mögött.
  • A versenyzőknek nagyon le kell lassítani ennél a 90 fokos, majdnem derékszögű kanyarnál.
  • Montoya sem akarja maga elől elengedni Barrichellót. Ott toszogatja hátulról.
  • Räikkönen gumibogyószörptől gyorsult fel ennyire, csak a gonosz Hókuszpók meg ne tudja ezt... Hát, de nagyon hülye vagyok, most mondta valaki, hogy a Hókuszpók az egy másik mese.

Palik nem csak közvetített versenyeket, több műfajban volán mögé is ült. 2002-ben, Szalay Balázs navigátoraként vett részt először a Dakar-ralin. „Palik végtelenül flegma volt - ami még egy vérprofinak sem áll jól -, ráadásul szinte pillanatonként adott tanúbizonyságot hozzá nem értéséről. Fogalma sem volt, hogy az itinerben miért jelölnek egy hidat két felkiáltójellel, elképesztő zöldségeket beszélt az autóban használt olajról (mindezt néha rágógumit csámcsogva). Végül pedig olyan magvas felismeréseket osztott meg velünk, hogy »a dűne egy furcsa jószág«” – írta Palik dakaros bemutatkozásáról Balázs Viktor. Kiestek, de ez nem vette el Palik kedvét a sivatagi futamtól, sőt: következő évben már ő vezetett, Darázsi Gáborral az 52. helyen célba is értek.

Palik újra és újra rajthoz állt, 2004-ben még a látványos bukásán röhögött mindenki, de aztán kénytelenek voltak elcsendesedni azok, akik egy kalandvágyó amatőr celebként beszéltek róla, aki csak azért ülhetett versenyautóba, mert médiafigyelmet, ezáltal szponzorokat hozott. 2009-ben az abszolút tizenkettedik helyen autóztak, ami nem csak a valaha volt legjobb magyar dakaros eredménynek számított, hanem összességében is elismerésre méltó teljesítmény. A verseny tizenkettedik szakasza szörnyen nehéznek bizonyult, sok csapat több időt töltött ásással, mint vezetéssel, ezért a szervezők sötétedéskor kiterelték a maradék mezőnyt a „pályáról” – előző héten halt meg egy eltévedt motoros, nem akartak újabb tragédiát -, és egyórás büntetést adtak nekik. Az ekkor már vetélytársként induló Szalay Balázs azonban más versenyzőkkel együtt észrevételt tett, amelynek nyomán a büntetést 12 órásra növelték, ezzel Palikék a 21. helyre csúsztak. Palik az egyébként a Dakart szervező cég egyik képviselői tisztségét is ellátó Szalayt okolta, aki persze másképp látta a helyzetet.

Többféle motorsportág bukósisakját is a fejére húzta

Még egy fontos dakaros esemény kötődik Palik László nevéhez: a magyar állam nevében a Hungaroring elnökeként ő írta alá azt a szerződést, amely szerint a 2010-es Dakar-futam Budapestről rajtolt volna – erre azonban Szalay Balázs, aki elvileg maga is ott volt a párizsi ceremónián, nem emlékszik.

Inkább a terep

A Dakaron kívül is indult tereprali-futamokon, 2008-ban például fölényesen nyerte meg az országos tereprali-bajnokságot, az évben az év autóversenyzője is lett. Épített versenypályán azonban nem ment neki annyira: a több 12 és 24 órás megbízhatósági versenyen is BMW 120d-vel induló BMW Team Hungary with EfficientDynamics nevű csapatban csak a médiamegjelenés szempontjából teljesített jól, valamennyi csapattársánál lassabb volt, sötétben inkább nem is vezetett.

2010-ben helyét Gyulay Zsolt vette át a Hungaroring vezetői székében, Palik a feleségével, a Fókuszból ismert Marsi Anikóval és közös gyerekeikkel külföldre utaztak. Bulvárlapok előbb az egyik gyerek, majd Marsi Anikó halálos betegségéről cikkeztek, utána a család csőd közeli anyagi helyzetéről, de aztán lassan letettek róla, hogy a celebpárral növeljék olvasottságukat, főleg, hogy Palikék kijelentették, visszavonulnak, ezért már nem közszereplők, és több interjút sem adnak.

A Forma-1-es futamokat idén már nem az RTL Klub, és főleg nem a Palik-Czollner páros közvetíti majd, de több Facebook-csoport is visszasírja azokat az időket, amikor pestiesen szólva pokoli tempót diktáló versenyzők kegyetlenkedtek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában