Mielőtt rátérnénk Elvis Presley autós pályafutására, illik felvennünk a ritmusát egy kicsit. Bár Ed Sullivan 1956 júniusában még azt mondta, nem hívja meg Elvis the Pelvist (medencecsont) a műsorába, mert "nem való a családos közönségnek", népszerűsége láttán szeptemberre meggondolta magát. Íme a fiatal Elvis Presley, és a Ready Teddy:

Vernon Presley 1953-ban, fia tizennyolcadik születésnapjára vett egy 1942-es, fekete Lincoln Zephyrt, ötven dollárért, ami elég nagy áldozatot jelentett az akkoriban még igen szerény körülmények közt élő Presley családnak. Elvis ekkora már tökéletesen vezetett: először tízévesen ült a volán mögé, amikor anyjával felváltva vezetve mentek vásárolni. Elvis egyszer majdnem a boltban kötött ki, mert rükverc helyett D-be rakta a váltót, ám nem vesztette el a fejét, és az utolsó pillanatban megállította az autót.

Később, amikor apja új munkája miatt Memphisbe költöztek, sokszor ő nyomta az öreg Pontiac gázpedálját, mivel az olyan kemény volt, hogy Vernon lába elfáradt tőle, így ő inkább csak kormányzott. Elvis végül alig tizenhét évesen szerezte meg a jogsiját, a nagybátyja autójával, egy '51-es Chevyvel, mivel az újabb volt.

A Lincoln ugyan jó volt egy darabig, ám a turnézás kezdetekor megbízhatóbb autó után kellett néznie. Csakhogy egy Cadillacnél szerényebbel nem érte be. Menedzsere segítségével 1955-ben vett egy 1954-es, rózsaszínre fújt modellt. Ez bő három hónapig szolgálta a bandát, aztán 1955. június negyedikén, Hope és Texarkana közt félúton kigyulladt a fékcsöve. Elvis csak a második villogó teherautó jelzésére állt meg, a rózsaszín Cadillac pedig pillanatok alatt kiégett. Elvis az utolsó pillanatig próbálta menteni, és szerencséje volt, hogy a többiek elvonszolták az égő járműtől, ugyanis pillanatokkal később felrobbant a benzintank.

Egy hónappal később egy vadiúj Cadillac Fleetwood Series 60 következett, kék festéssel és fekete tetővel. Ezt Elvis szomszédja festette át rózsaszínre, ehhez pedig külön árnyalatot kevert: ez lett az "Elvis Rose". Az autót később anyjának adta, de közben ő és a banda is sűrűn használta. Egyik zenésztársa, Scotty Moore frontálisan ütközött vele, több mint ezer dolláros kárt csinálva. Valószínűleg a javítások során lett fehér a teteje.

Az '56-os turné alatt vett egy 1954-es, kék Cadillac Series 75 Fleetwoodot, melyet sárgára fújatott. A következő tavasszal ezzel költözött Gracelandbe. Vitt benne állattól bútorig mindent, ami erősen megtépázta szegény autót. Különösebben nem bánta, mert ekkor már rég a garázsban pihent az a 10 ezer dolláros Eldorado, amelyet az előző nyáron vett Houstonban. Az eredetileg fehér fényezésen szétnyomott pár szőlőszemet, így demonstrálva, milyen színt szeretne. Az autó végül a fekete beltér helyett fehéret kapott, lila szőnyegekkel, bőrrel, és gitáros-hangjegyes monogram hímzéssel a kárpiton.  1956-ban a kinyírt sárga helyére két másik autót is vett, egy hófehér Lincoln Premiere kupét, valamint egy Continental Mark II-est. 1957-ben a szintén a garázsában álló Messerschmitt buborékautóját egy két és fél órás ruhavásárlásra cserélte.

Hadköteles fiatalként Németországba került, ahol első autója egy Volkswagen Bogár, ezt azonban elég hamar a karateoktatójának ajándékozta. Korábban már volt BMW-je, egy Isetta, amelyet ügynökének adott. Ezúttal inkább egy fehér, majd egy piros 507-est lízingelt, mivel kiderült, hogy a Porschéra várni kell. Kezdetben abban a tudatban volt, hogy adásvételi szerződést írt alá, mivel egy kukkot sem értett a német szövegből. A BMW alaposan meglovagolta az esetben rejlő pr-lehetőségeket, és már az autó átadására is kisebb népünnepélyt rendezett. A fehér 507-es egyébként azért nem vállt be, mert a rajongók lemoshatatlanul összefirkálták, leginkább rúzzsal. Külön érdekessége, hogy használtan került Elvishez, korábban pedig versenyeztek vele, így az átvétel előtt vissza kellett alakítani az utcai használathoz.

Még a szolgálat ideje alatt rendelt magának egy Lincoln Continental Mark V-öst. Az övé lett az egyik első, pontosabban a #32 alvázszámú. A Ford a Hess & Eisenhardthoz küldte átépítésre, és minden elképzelhető extra belekerült. Ugyanez a cég építette azt a Lincoln Continentalt is, melyben Kennedy elnököt meggyilkolták. Elvis öt évvel később Alan Fortasnak, a Memphis Mafia tagjának adta az autót.

1961-ben új, öt évre szóló szerződést kötött, melynek örömére vett egy Rolls–Royce Phantom V-öst Beverly Hillsben, annak ellenére, hogy általában a hazai gyártmányok felé húzott a szíve. A Rolls fényezését állandóan tönkretették a saját tökörképükbe csípő csirkék Gracelandben, de Elvist ez nem zavarta. Cserébe legalább négyszer újrafújták az autót.

Persze a luxust is lehetett tovább fokozni. Az 1960-as Cadillac Series 75 Fleetwood kerek százezer dollárba került. George Barris építette, a beltérben pedig olyan aranyozott kütyük kaptak helyet, mint a tévé, a telefon, a hűtő vagy a tízlemezes zenerendszer. Negyven réteg lakk és festék borította, amelyhez gyémánt és gyöngyport kevertek. Természetesen a krómot is mindenütt 24 karátos arany váltotta. Elvis használta egy darabig, majd hat évvel később ügynöke eladta a lemezkiadónak, 24 ezer dollárért, hogy aztán reklámautóként hasznosítsák. Elvis ezzel turnézott Ausztráliában, ahol rengeteg adományt gyűjtött jótékony célokra, távozásakor pedig ezer dollárnyi játékot és dedikált fotókat hagyott az autóban a rászoruló gyerekeknek.

1962-ben az egyik Ford-kereskedésbe egy ritka, mindössze kétszáz példányban gyártott Thunderbird érkezett, küllős kerekekkel. Elvis egyik gyerekkori ismerőse dolgozott ott, aki barátja unszolására katalógust küldött róla a sztárnak. Egyik nap aztán begurult a Cadillac a szalon elé, Elvisnek pedig azonnal megtetszettek a küllős kerekek. Megvette az autót, melynek sajnos pont a kerekei bizonyultak a leggyengébb pontnak, a küllők ugyanis kiszúrták az abroncsokat, majd szétestek. Elvis panasza egészen Edsel Fordig ért, aki a legközelebbi szervizben kicseréltette a hibás kerekeket, hagyományosokra, mivel a küllős felnik gyártója időközben csődbe ment. Elvist ettől kezdve nem érdekelte az autó.

Közben volt még pár Cadillacje, amelyek közül nem volt mind a sajátja, különböző turnéhelyszíneken járkált velük. 1967-ben viszont ismét a konkurens termékbe ült, egy Lincoln Executive Limousine-ba, amelyet ügynökétől kapott ajándékba. Három évvel később a luxus újabb magasságához érkezett, amikor megvette Mercedes–Benz 600-asát. A korszak legdrágább, a külön ehhez a modellhez kifejlesztett 6,3 literes V8-assal hajtott, a minimális zaj érdekben mindent hidraulikával mozgató autóval olyan sztárok jártak, mint Coco Chanel, Hugh Hefner, Elizabeth Taylor és John Lennon. Persze a világ diktátorai is imádták. Több fénykép is bizonyítja, hogy Elvis szeretett vele a tetőablakon kinézve utazni. Autójáról a gyár is megemlékezett:

Elvis három Stutz Blackhawkot is birtokolt a következő években. Hogy mi a fene az a Stutz Blackhawk? James O'Donnell New York-i bankár ötlete, amely abból állt, hogy GM-alapokra épített luxusautókat, a háború előtti Stutz márkanéven, kézzel készült olasz karosszériával. Az első prototípust a Ghia alkotta meg, a másodikat viszont már a Padane. Utóbbi lett Elvis autója, így hivatalosan ő lett az első Blackhawk-tulajdonos.

A Pontiac-szalon tulaja, Jules Meyers eleinte nem akarta neki eladni, arra hivatkozva, hogy előbb meg akarja mutatni a potenciális közönségnek. Elvis hamar rádöbbentette, hogy annál jobb reklám nem kell majd, mint hogy ezzel furikázik városszerte. '71 nyarán ezt az autót összetörte a sofőrje, eredetire pedig nem lehetett megcsinálni, mert a prototípus orra különbözött a végleges Blackhawktól. Elvis a raktárba tette, szeptemberben pedig vett egy másikat. 1973 áprilisában váratlanul betoppant Mayers szalonjába, ahol egy gyöngyfehér Blackhawk is állt. Arra is azonnal lerakta az előleget.

A kedvence mégsem ez lett, hanem az 1973-as Blackhawk S3, 230 lóerővel, vörös bőrrel és 18 karátos aranyozással. Ebben az autóban készült róla az utolsó fénykép 1977. augusztus 16-án, a gracelandi birtok kapujában, amikor a fogorvosához indult.

1974-ben vett egy hároméves DeTomaso Panterát akkori barátnőjének, a két évvel korábbi Miss Tennessee-nek, Linda Thompsonnak. Bár maga is használta a sportautót, a Pantera végül azért lett híres, mert Elvis belelőtt kettőt. Egy kiadós veszekedés után ugyanis szeretett volna látványos gumicsíkot húzva távozni, mire az olasz szépség nem indult be. Elvist ez annyira bosszantotta, hogy elővette pisztolyát, és kétszer átlőtt az ajtón. Az egyik golyó a kormányból hasított ki egy darabot, a másik pedig a padlóba fúródott. Hiába, a Király akaratával nem szabad ellenkezni. Főleg, ha tele van drogokkal.

Az olaszokkal kapcsolatos kellemetlen tapasztalat ellenére a következő évben befizetett egy Ferrari Dino 308 GT4-re. Az ezt követő szűk két évben több Cadillacet is vett, és természetesen mindet felszerelte a kötelező extrákkal. Utolsó autója egy vörös–ezüst festésű Cadillac Seville volt, amelyet 1976 decemberében vett. Augusztusi halála után Vernon Presley Elvis menyasszonyának, Ginger Aldennek adta.

Elvis Presley összes autóját lehetetlen pontosan összeszámolni, az viszont biztos, hogy legalább harmincat ajándékozott családtagoknak, barátoknak, kollégáknak, sok esetben úgy, hogy még a biztosításukat is fizette. Szerette a nagy, amerikai vasakat, a Cadillacekhez pedig egész életében különleges viszony fűzte. Ma autói egy része múzeumokban pihen, míg néhány modellre árveréseken lehet lecsapni. A Király pedig él. Úgy hívják, rock 'n' roll.