Az Anki Drive nevű játékkal végre tényleg a szobád padlóján nyomhatod a Micro Machinest, és robbanthatod fel a haverok autóját.

A 199 dollárért (kb. 43 ezer forintért) megrendelhető Anki Drive csomag egy 260x107 centiméteres pályát és két kocsit tartalmaz, amelyeket az Apple eszközökre telepíthető alkalmazással tudunk irányítani. Mivel a kis pályán szinte lehetetlen lenne ekkora sebességgel végigvezetni a kocsikat, ezért az irányítás csak részben manuális, például hatással lehetünk arra, hogyan kanyarodjon az autó, és természetesen az egyre növekvő fegyverarzenál működtetése is a mi felelősségünk, de az autó egyébként magától gyorsít és kanyarodik. Ahogy egy igazi videojátékban, a verseny leintése után itt is pontokat kapunk, amelyeket elkölthetünk az autó fejlesztésére, vagy akár új fegyverekre is.

A készítők arra is gondoltak, hogy mi van, ha csak egyedül tudunk játszani. Ilyenkor természetesen a mesterséges intelligenciával kell összemérnünk a tudásunkat, amely állítólag fejlődni is képes, így az idő előrehaladtával egyre nehezebb lesz legyőzni. Ha inkább a barátainkkal játszanánk, akkor pedig akár öten is küzdhetünk egymás ellen, hiszen a játékhoz 69 dollárért (14 ezer forintért) további autókat is rendelhetünk.

Ha van egy Bluetooth LE szabványt támogató Apple kütyüd (minimum iPhone 4S, ötödik generációs iPod touch, iPad 3 vagy iPad mini), akkor érdemes készítened a bankkártyádat, ugyanis a játék szerdától már rendelhető az Anki honlapján.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés