Párás gémer-tekintetek, örömkönnyekben fürdőző szakújságírók csöpögő szuperlatívuszai és a plafont átszakító értékelések kísérik a BioShock Infinite megjelenését. Mivel az Irrational Games alkotásának a legtöbben már előre odaítélték az év legjobb játékának járó képzeletbeli díjat, ezért elhatároztuk, tesztünket csak azért is egy örök cinikus szemüvegén keresztül prezentáljuk.

Az Infinite az első BioShock víz alatti világa után ezúttal a felhők fölé helyezi a cselekményt. Az art deco hangulatot is sikerült lecserélni; Columbiában – ez a város neve – az amerikai polgárháború utáni békebeli hangulat keveredik a szokásos steampunk okoskodással. A játékos egy New York-i privát kopó szerepében kénytelen meglátogatni a talajmenti mocsoktól a XIX. század végén elszakadt metropoliszt, hogy egy Elizabeth nevű hölgyeményt lerángasson a fellegek közül megbízói ölelő karjaiba. A dolgot nehezíti, hogy az első blikkre mintaszerűnek tűnő égi társadalom valójában a velejéig romlott, a tündéri Elizabethet pedig rejtélyes képességeinek köszönhetően nem igazán akarják futni (repülni) hagyni.

A korábbi két rész a klausztrofób játékosok fojtogató rémálma volt, ezúttal pedig a tériszonyos gémereknek kellene nagyon leizzadni, de a gyakorlatban ez nem fog összejönni. Bár a helyszín valóban monumentális, a mélység csak a legritkább esetben jelent valódi veszélyt. A rosszul vett lépést követő zuhanás alig tart néhány másodpercig, majd egy villanás után ismét ott találjuk magunkat, ahonnan az imént leestünk. A nehézség egyébként sem fog örömkönnyeket csalni a mazochisták szeme sarkába, hiszen meghalni konkrétan lehetetlen. A fűbe harapástól kezdetben újraélesztő fülkék, később pedig maga Elizabeth fog megkímélni minket.

Ami a kraftot illeti, a játék nem okoz csalódást; a fegyverek szimpatikusan szólnak, a tanulható természetfeletti képességek pedig még egy fickósabb Fradi–Újpest rangadó utáni nagyobb haddelhaddot is könnyedén degradálnának véres masszává. A harcba úgy próbáltak egyedi színt vinni az alkotók, hogy a játékos egy ügyes szerkezettel az eget átszelő sínpályákon száguldozhat össze-vissza, illetve a társául szegődő Elizabeth segítségével különböző tárgyakat idézhet meg a semmiből. A megoldás a játék kontextusában tökéletesen működik, ami nagy szerencse, hiszen nélküle az Infinite gerince nem lenne több kőegyszerű arénaharcok láncolatánál.

A játékmenet tehát hatékony finomhangoláson esett keresztül, csakúgy, mint a program technikai vetülete. Konzolokon az izomerő korlátairól néhol elmosódott, alacsony felbontású textúrák és effektnek hazudott animációk árulkodnak, de a látvány okán mégsem lehet okunk panaszra. Összességében helytálló a megállapítás, hogy az Infinite gyengébb részeiről jól álcázott parasztvakítás tereli el a kritikus szemeket.

Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz a tényezőhöz, mely még a legnagyobb cinikust is arra kényszeríti, hogy fél szemmel rásandítson a szinonimaszótár „tökéletes” szócikkére. A történet, a karakterek és a művészeti rendezés – egyszerűen megaszondva: a körítés – az esetlegesen fennálló minőségi kifogásokat egy atombomba erejével törli ki a tér-idő kontinuumból. Columbia világában szinte minden sarkon belebotlasz egy olyan pályaelembe, melynek megalkotásáért a filmes világban minimum Oscart szokás adni.

Az atmoszférikus hangulathoz nem kis mértékben járulnak hozzá a kiváló hangok és a szintúgy kiváló zenei rendezés. (A Beach Boys és Cindy Lauper sanzonizált verziója is mosolyt csalt az arcunkra.) A szemkápráztató külsőségeket a mesteri karakterábrázolás és a történet videojátékokban ritkán tapasztalt minősége tölti meg tartalommal. A nagy finálé előtt Elizabethre már nem pixelhalmazként, hanem érző lényként fogsz tekinteni, a végkifejlet pedig az összes még megmaradt prekoncepciódat a homlokodhoz fogja csapkodni.

A játékkal eltöltött bő tizenöt óra után a bennünk élő kétkedő feltartott kezekkel hagyta el a nappalit. Tökéletes narratíva, példaértékű művészi megvalósítás és biztos alapokon nyugvó játékmenet fogják össze megdöbbentő egésszé ezt a mesteri alkotást. Ha nem a BioShock Infinite lesz 2013 játéka, akkor egy hihetetlenül káprázatos év áll előttünk.