Ha mostanában tervezel telefont venni, akkor hallgass ránk és inkább várj még pár napot! Egy nagyobb összeget mernénk rá tenni, hogy hamarosan új szereplő ver oda az okostelefonok itthoni élmezőnyének.
Pedig nem volt nehéz összeilleszteni a mozaikdarabkákat, csak eddig valahogy senki nem vette a fáradtságot, hogy összegereblyézze őket. Egy rejtélyes és mindezidáig totálisan a radar alatt manőverező Facebook és Twitter regisztrációból egyértelműnek tűnik, hogy néhány héten belül rárobban a magyar piacra a Huawei bivalyerős androidos okostelefonja, a Honor. (Trónok harca-rajongók, lehet gyártani a vicceket.) Esélyes, hogy ez a készülék még pont nem jött szembe veled a metrón, hiszen egy itthoni átlagfelhasználó eddig még a létezéséről sem tudott. Még jó, hogy itt vagyunk és szólunk, hogy lehetőleg ne pont most költs súlyos százezreket valamelyik nagyobb gyártó zászlóshajójára, a Honor ugyanis késsel villával bevágja reggelire az Apple vagy akár a Samsung idei csúcsmobiljának legtöbb paraméterét.
Az ötcolos full HD kijelző, a 13 megapixeles hátlapi, az 5 megapixeles előlapi kamera és a kecses készülékház már messziről jelzik, hogy a kínai gyártó nem aprózta el a dolgot, de az igazi vadság a burkolat alatt fűti a telefont. A 3 gigabájt operatív memória és a microSD kártya segítségével bővíthető 16 gigabájt tárhely miatt még senki nem megy a falnak, de a nyolcmagos proci hallatán már biztosan felkapják néhányan a fejüket. A külföldi teszterek is kerekre nyitották a szemüket, amikor látták, hogy a készülék reccenés nélkül zabálja meg a direkt izzasztásra tervezett tesztprogramokat. Csak egy szerény fícsör, hogy érzékeltessük miről is van szó: A Honor alvó állapotból 0,6 másodperc alatt képes képet lőni. Nem semmi!
A 3100 mAh kapacitású akkumulátor szintén nem az a szende szűzlány, aki a nap felénél elhasal a kanapén. Bár a nyolc mag és a nagyméretű HD kijelző folyamatos etetése biztos nem kis meló, a tesztek szerint a gyártó kiváló munkát végzett az optimalizáció terén, ami az üzemidőn is meglátszik. Állítólag a csúcskészülékek közül ez az első, ami simán kibír akár két napot is töltés nélkül, de ehhez azért biztos lenne néhány szava egy non-stop a telefonján csüngő kiskamasznak a Pou kiganézása és a háttérben futó YouTube videó újraindítása között.
A Honor egyébként nem derült égből villámcsapás, hiszen a Huawei egy ideje már használja ezt a nevet, de a hatos sorozattal szépen levette a saját logóját a telefonról, ezzel kvázi önálló márkaként pozícionálva a készüléket. A tetszetős jellemzőket tekintve nem is csoda, hogy a telefon rendesen felforgatta a távol-keleti piacot a megjelenését követően. Az első két napban tízezer példány talált gazdára, ami azt jelenti, hogy percenként átlagosan 3-4 vigyorgó vevő dobta be a készülék dobozát a kosarába. A lényeget persze a végére hagytuk. Ugyebár a fentiekből is világos, hogy a specifikáció számainak tekintetében a Honor vigyorogva húz kesztyűt a szegmens csúcskészülékei ellen. Egyetlen száma van csupán, amivel még a közelükbe sem ér, ez pedig az ára. Több európai országban már jövő héten elstartol a masina, és bár az ár még nem nyilvános, a távol-keleti árcímkét olyan 300 euró körüli összegre lehet lefordítani, ami körülbelül éppen feleannyi, mint a riválisoké.
Ha tippelnünk kellene, a jövő heti európai start környékén a magyar képviselet is robbantja a bombát. Érdemes követni a fejleményeket, mert ha igazunk van (márpedig igazunk van), akkor nagyon nem sokára a karácsonyi bevásárlási láz magabiztos favoritja lép itthon színpadra. Ha cikkünk miatt néhány nappal elhalasztod a telefoncserét, akkor… Nincs mit, szívesen!