A NASA 2018. július 31-én űrszondát küld a Naphoz, ami hétszer közelebb kerülhet hozzá, mint eddig bármelyik űreszköz.

A "Touch the Sun", azaz a "Megérinteni a Napot" hétéves küldetés során a Parker Solar Probe névre hallgató űrszonda 24-szer kerül olyan közel központi csillagunkhoz, mint eddig még soha.

Ehhez persze az eszköznek extra terhelést kell kibírnia: 1370 Celsius-fokot és a földinél 475-ször erősebb sugárzást, éppen ezért 11,4 centiméter vastag és 2,3 méter széles, fejlett szén-kompozit anyagból készült hőpajzs fogja védeni.

Az űrszonda útja során esetenként hétszer közelebb lesz a Naphoz (6,2 millió kilométerre), mint eddig bármelyik űreszköz, közben persze felvételeket készít a Nap felszínéről, és mindenféle információt sugároz a Földre – többek között a Nap elektromos és mágneses mezőjéről és a keletkező napszelekről.

Ha pedig minden összejön, többek között arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy miért melegebb a Nap külső légköre (1,7 millió Celsius-fok) a felszínénél (5500 Celsius-fok).

Izgalmas.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
12% Naná, és nagyon keményen.
49% Igen, de menedzselhető.
39% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés